A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 74,15 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 109 453,39 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 13,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője azt mondta: a nemzetközi hangulat inkább kedvező.
A magyar tőzsde vezető részvényei közül csak az OTP zárta pluszban a hét utolsó kereskedési napját, a bankpapír húzta a BUX-ot, a kereskedést érintő fontos makrogazdasági hírek ugyanakkor nem érkeztek.
- A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal, 2910 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 0,62 százalékkal, 34 210 forintra erősödött, forgalmuk 9,7 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,9 százalékkal, 1758 forintra esett, forgalma 377 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,61 százalékkal, 9735 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 10 403,53 ponton zárt pénteken, ez 38,75 pontos, 0,37 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







