7 °C Budapest
Tisztító öko szett különböző otthoni felületekhez. Előlnézet.

Nagyüzemben árulták a hamis tisztítószert: óvatosan, ha te is innen vásároltál

2025. november 17. 10:33 2 perc

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M7-es sztráda Fejér vármegyei szakaszán állítottak meg egy magyar furgont, amely a papírok alapján mosószert szállított Szlovéniába, azonban a rakomány tele volt hamis tisztítószerrel.

A magyar járművet egy vietnámi férfi vezette, aki egyedül utazott. A sofőr azt mondta, hogy 1685 kilogramm mosószert visz, majd átadott a pénzügyőröknek egy fuvarokmányt is az ügyletről. A járőrök a papírok ellenőrzése után megvizsgálták a rakteret, ahol gyanússá vált, hogy a palackok ugyan megtévesztésig hasonlítanak az ismert márkájú „Ariel” mosószerekre, de csak hátlapi címkével rendelkeznek.

Az egyenruhások tételes vizsgálatot tartottak, amely során az utastérben, a vezetőülés és a raktér hátuljából 570 darab Ariel feliratú címkét és a felragasztásukhoz használandó ragasztóanyagot is megtalálták. A sofőr azt mondta, hogy a budapesti Kőbánya úti piacon vásárolta a termékeket.

A védjegy tulajdonosának képviselője megerősítette, hogy a termékek és a címkék egytől-egyig hamisítványok. A pénzügyőrök összesen 1 684 liter hamis mosószert és 570 darab címkét foglaltak le. A jogtulajdonosoknak okozott kár meghaladja a 4 millió forintot. A NAV iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indított eljárást.

Közleményükben felhívjálk a figyelmet, hogy ezek a termékek nemcsak silány minőségűek lehetnek, hanem olyan anyagokat is tartalmazhatnak, amelyek károsak az egészségre. A vásárlók biztonsága érdekében érdemes mindig megbízható forrásból származó terméket választani.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Amikor gyanúsan olcsó termékkel találkozunk, az alacsony ár mögött sokszor nemcsak jogsértés, hanem valódi veszély is rejtőzhet.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?