A helyi benzinkutak magasabb árat kérhetnek a gázolajért a külföldi rendszámú autósoktól, és korlátozhatják a megvásárolható mennyiséget is.
Rekordáras üzemanyag, robbanó érdeklődés az elektromos autók iránt – mutatjuk, mi változott az autópiacon
Az iráni konfliktus nyomán meredeken emelkedő üzemanyagárak már éreztetik hatásukat az autópiacon. Európában és az Egyesült Államokban egyaránt nő az érdeklődés az elektromos járművek iránt. A szakértők szerint ugyanakkor tartósan magas árakra lenne szükség ahhoz, hogy a vásárlói szokások érdemben átrendeződjenek - számolt be róla a Reuters.
Az Izrael és az Egyesült Államok által február 28-án indított iráni háború megzavarta a hajózást a Hormuzi-szorosban, amelyen a globális olajszállítmányok mintegy ötöde halad át. Azóta az átlagos benzinár az Egyesült Királyságban 7, az Európai Unióban 8, az Egyesült Államokban pedig 27 százalékkal emelkedett. Utóbbi országban ez gallononként 3,72 dolláros árat jelent. Vietnámban a háború kitörése óta 50 százalékos drágulást mértek.
Az első jelek már látszanak a piacon. Egy londoni használtautó-kereskedés tulajdonosa elmondta, hogy a háború kitörése utáni szombat volt a történetük legforgalmasabb napja. Azóta is "eszeveszett" tempóban vásárolják fel az elektromos autókat az aukciókon. Az Edmunds járműkereső platform adatai szerint a háború első hetében az elektromos vagy hibrid modelleket böngésző vásárlók aránya 20,7-ről 22,4 százalékra nőtt az Egyesült Államokban. A CarGurus oldalán ugyanakkor egyelőre nem tapasztaltak jelentős elmozdulást.
Az elemzők szerint az olajársokkoknak történelmi precedensei vannak. Az 1970-es évek energiaválsága annak idején a kisebb, takarékosabb autók felé terelte az amerikai vásárlókat, ami a japán gyártóknak kedvezett. Ahhoz azonban, hogy a fogyasztók tömegesen váltsanak, az üzemanyagáraknak általában egy lélektani határt kell átlépniük. A CarGurus szakértője szerint az Egyesült Államokban a gallononkénti 4 dolláros szint lehet ez a küszöb, hasonlóan a 2022-es, orosz-ukrán háború utáni olajársokk idején tapasztaltakhoz. A Cox Automotive kutatása alapján a legtöbb amerikai fogyasztó csak a gallononkénti 6 dolláros ár elérésénél gondolkodna komolyan az elektromos hajtásra történő átálláson.
Európában jóval nagyobb az esélye az elektromos fordulat felgyorsulásának. Tavaly a tisztán elektromos autók már az új eladások 19,5 százalékát tették ki a kontinensen, több kormány pedig újra bevezette a vásárlást ösztönző adókedvezményeket. Németországban a MeinAuto online kereskedő platformján 40 százalékkal nőtt az elektromos autók iránti érdeklődés a háború kezdete óta. A Carwow piactér március 12-én készített, 1164 fős németországi felmérésében a válaszadók 48 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az emelkedő üzemanyagárak befolyásolnák a döntését egy elektromos vagy hibrid jármű megvásárlásakor. A platform adatai szerint március elejére a vásárlók 66 százaléka böngészett elektromos modelleket, szemben a február végi 55 százalékkal.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az Egyesült Államokban az elektromos átállás üteme lassabb maradhat. Tavaly az elektromos járművek mindössze az új eladások 7,7 százalékát adták, ráadásul a Trump-kormányzat eltörölte a 7500 dolláros szövetségi adókedvezményt. A Cox Automotive szakértője arra is figyelmeztetett, hogy az üzemanyagárak emelkedése, a vámokkal és az inflációval kapcsolatos bizonytalansággal párosulva, összességében visszafoghatja az amerikai autópiacot.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







