Gyermekek lába mezítláb és cipőben

Elképesztő szegénységben él százezernyi magyar gyermek: erre azonnal megoldás kell

MTI
2025. június 13. 20:02

Az Európai Unióban a 16 év alatti gyermekek 13,6 százaléka él anyagi nélkülözésben - derül ki az az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) ma közzétett, a tavalyi évre vonatkozó adataiból.

A kutatáshoz használt mutató a gyermekspecifikus anyagi nélkülözést méri fel, ami azt jelenti, hogy a gyermek nem jut hozzá legalább három olyan termékhez vagy szolgáltatáshoz a meghatározott tizenhét közül, amelyeket a megfelelő életszínvonalhoz szükségesnek tartanak.

A legmagasabb arányt e tekintetben Görögországban mérték 33,6 százalékkal, míg Romániában 31,8, és Spanyolországban 20,5 százalék volt. Horvátországban 2,7, Szlovéniában 3,8, és Svédországban 5,6 százalékot regisztráltak, amelyek a legalacsonyabbnak számítanak az EU-ban. Magyarországon az arány 18,4 százalék.

A statisztika szerint a szülők iskolai végzettsége szoros összefüggést mutat a gyermekek anyagi nélkülözésével. Az EU-átlagban, azoknál a családoknál, ahol a szülők felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, a gyermekek 5,6 százaléka él nélkülözésben. Ezzel szemben azoknál, ahol a szülők legfeljebb alapfokú képesítéssel bírnak, az arány eléri a 39,1 százalékot.

Az alacsony iskolázottságú szülők gyermekeinél a legmagasabb nélkülözési arányt Szlovákiában (88,6 százalék) Bulgáriában (84,1) és Görögországban (77,2) egisztrálták. A legalacsonyabb értékeket Lengyelországban (9,1), Luxemburgban (9,2) és Svédországban (12,2) százalékkal mérték.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A felsőfokú végzettségű szülők gyermekeinél is jelentős különbségek tapasztalhatók: Görögországban 17,6, Spanyolországban 11,6, Bulgáriában pedig 8,1 százalékuk él anyagi nélkülözésben. A legalacsonyabb arányokat Szlovéniában (0,6), Horvátországban (0,7) és Csehországban (0,8) rögzítették. Magyarországon e két utóbbi esetben a mért arány 69,1 illetve 2,4 százalék volt.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 10. 11:47
Több mint hét hónapja tartó tömegtüntetések, álhírek, állami zaklatás - ilyen körülmények között vet...
Holdblog  |  2025. július 10. 09:28
A szokásos hétfői Agyviharon került elénk ez a grafikon, sokat nem is kell rajta magyarázni. Az ábra...
Kiszámoló  |  2025. július 9. 20:43
A HVG-n jelent meg egy cikk, ami bemutatja, mennyire egyszerű bárkinek az ingatlanát eladni a tudta...
iO Charts  |  2025. július 7. 11:50
Az Diageo részvény (DEO) alapadatai, áttekintés Diageo plc egy brit multinacionális italgyártó cég,...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 10. csütörtök
Amália
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?