Magyarország pénz, Nő egy maréknyi magyar forintot tart a kezében, különböző bankjegyek, Pénzügyi koncepció

Rengeteg magyarnak jár ingyen 150 ezer forint: már csak néhány napjuk van igényelni

2024. december 19. 20:04

Érdemes előre hozni a tudatosabb pénzügyekkel kapcsolatos újévi fogadalmaink megvalósítását, és még 2024 utolsó napjaiban belépni, a meglévő tagoknak pedig eseti befizetést teljesíteni valamelyik önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztárba. A kasszák mellett szól, hogy idén kiemelkedően sikeres évet zárhatnak, ráadásul az év végéhez közeledve még van néhány nap arra, hogy lehető legjobban kihasználjuk az szja-visszatérítés lehetőségét.

Egyre többen ismerik fel az öngondoskodás jelentőségét hazánkban, a pénztárszektor pedig kiemelkedő eredményekkel támogatja a takarékoskodókat nyugdíjcéljaik megvalósításában, illetve az egészségükre szánt megtakarításaik kezelésében. Immár több mint kétmillióan élvezik a tagság előnyeit, azoknak pedig, akik még csak fontolgatják a belépést, érdemes mielőbb dönteniük, hogy kihasználhassák az szja-visszatérítés lehetőségét.

Az inflációt jelentősen meghaladó tavalyi teljesítmény után idén is pozitív reálhozamot produkáltak a nyugdíjpénztárak: a kockázatosabb portfóliók első tíz havi hozameredményei bőven kétszámjegyűek, a közepes portfóliók hozamai pedig átlagosan 8 százalék fölött járnak. Ami pedig az egészségpénztárakat illeti, 2024 minden bizonnyal új rekorddal zárul a taglétszám és az öngondoskodásra szánt befizetések tekintetében is

 – emelte ki Mohr Lajos, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) elnöke.

Ahhoz, hogy a lehető legtöbb adóvisszatérítést megkaphassuk, az idei önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári befizetéseink összegének – a munkáltatói hozzájárulást is beleértve – el kell érnie a 750 ezer forintot. Ennek a 20 százaléka ugyanis az a maximális 150 ezer forint, ami visszajárhat a személyi jövedelemadóból. Természetesen a 750 ezer forintnál kevesebb éves megtakarítás esetén is jár a befizetések után számított 20 százalékos adóvisszatérítés, amiről szintén nem érdemes lemondani. Azok, akik a pénztári tagság mellett nyugdíjbiztosítással vagy nyugdíj-előtakarékossági számlával is rendelkeznek, akár 280 ezer forintot is visszakaphatnak. Akik viszont valamilyen okból nem fizetnek szja-t – például a 25 éven aluliak vagy a családi adókedvezményben részesülők –, értelemszerűen nem élhetnek az szja-visszatérítéssel.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az adóvisszatérítés igénybevételéhez a pénztártagoknak először is az idei befizetéseiket kell ellenőrizniük. Ha szükséges és van is rá módjuk, érdemes ezt minél inkább kiegészíteniük, lehetőleg elérve a 750 ezres limitet. Azoknak pedig, akik még egyik pénztárban sem rendelkeznek tagsággal, de más forrásból tudnak valamennyi pénzt, vagy akár 750 ezer forintot átcsoportosítani, az öngondoskodási céljaikhoz és a pénzügyi terveikhez leginkább illeszkedő kasszát célszerű most kiválasztaniuk. A belépés online is könnyen és gyorsan elintézhető. Minderre még mindig maradt néhány nap: az utalásoknak az idei utolsó banki munkanapig, azaz december 31-ig kell beérkezniük a számlákra ahhoz, hogy adóvisszatérítésre jogosítsanak, de persze – biztos, ami biztos – nem tanácsos a legutolsó pillanatig halogatni a befizetést.

Az adóvisszatérítés jövőre, a tavaszi szja-bevallási szezon után érkezik majd a bevallás során megnevezett nyugdíj-, illetve egészségpénztári számlára. Ahhoz, hogy az ügyintézés simán menjen, az ÖPOSZ két online útmutatót is összeállított a tudnivalókról.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 8. 21:13
Grósz Juditot, az RTL Magyarország volt vezérigazgató-helyettesét bízta meg a közmédiáért felelős mi...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Bankmonitor  |  2026. június 8. 11:23
Továbbra sincs megállás a személyi kölcsönök piacán: nemcsak a kereslet maradt erős, a hitelek össze...
Összkép  |  2026. június 6. 16:48
A magyar elemző, kutató világ 25 új adatokat, kutatási eredményeket bemutató elemzéseit szemlézve mu...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?