chess board

Elgördült az utolsó akadály az EU-pénzek kifizetése elől? Ezt lépte a magyar kormány

2023. december 8. 10:44 2 perc

Mintegy 10 milliárd eurónyi kohéziós forrás szabadulhat fel Magyarország számára a következő hetekben, az Európai Bizottság már lényegében csak a Kúria ügyelosztási rendjénél az emberi beavatkozás lehetőségét kizáró passzusra várt.  a befagyasztott magyar kohéziós források kiszabadításánál. Most az Igazságügyi Minisztérium kiadott egy egybekezdéses szöveget, ami ezt a problémát kezelheti - írja a Portfolio -, ezzel elgördülhet az akadály a befagyott pénzek felszabadítása elől.

Múlt csütörtökön maga az Európai Bizottság jelezte, hogy a horizontális feljogosító feltételetekről szóló eljárásban egyeztettek a magyar kormánnyal a november elején küldött két kérdés kapcsán, megállapodtak a szükséges jogalkotási lépésekről, így csak ezek kihirdetését várják már a magyar kormánytól. A Brüsszelből érkező két kérdés: hogy milyen garanciák vannak arra, hogy a Kúria automatikus ügyelosztási rendje emberi beavatkozás nélkül működhet, illetve hogy milyen módon érvényesül a magyar bíróságok joga, hogy előzetes döntéshozatalért akadálytalanul fordulhassanak az Európai Unió Bírósághoz.

Az emberi beavatkozás nélküli ügyelosztási rendre lehet válasz a csütörtök este a Magyar Közlönyben megjelent intézkedés. "A Kúria minden, hozzá elektronikus úton érkezett kezdőiratot, annak érkezési sorrendjében, a soron következő lajstromszámmal jegyzi be az ügycsoport szerinti lajstromba, azzal, hogy a lajstromozás során az ügy automatizáltan, emberi beavatkozás nélkül kap ügyszámot" - tette közzé az Igazságügyi Minisztérium. A jogszabály szerint emellett a hatályossá válás után a Kúria heti rendszerességgel közzéteszi majd honlapján az ügyelosztási adatait, beleértve az ügyszámot, az érkezés dátumát, a lajstromozás dátumát, a kiosztás dátumát, az ügycsoportot, az eljáró tanácsot, a tanácsösszetételt, az ügyelosztást végző vezetőt és az eltérés indokát.

Viszont a rendelet csak a kihirdetését követő 61. napon lép hatályba, vagyis csak február 6-án. Az egyelőre nem tisztázott, hogy az Európai Unió Bíróságához való hozzáférhetőség esetében pontosan milyen lépés szükséges, vagy esetleg elegendő a magyar kormánynak egy válaszlevélben jelezni a Bizottságnak, hogy teljesített minden elvárást - írja a lap. Az uniós végrehajtó testületnek 9 napja maradt a magyar igazságügyi reform értékelésére.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 6. 08:07
Egy luxustáska nem azért kerül többe, mert jobban őrzi a pénztárcát.
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27