Mátraterenye, 2023. január 2.Nógrád vármegye határát jelzõ új közúti tábla a 23-as fõúton Mátraterenye közelében 2023. január 2-án. Az Alaptörvény 11. módosítása értelmében 2023. január 1-jétõl a megyék neve vármegyékre változott.MTI/Komka Péter

Magára hagyták ezt a magyar vármegyét: nagyon súlyos bajban vannak az itt élők

2023. augusztus 14. 08:17

Súlyos lemaradásban van Nógrád vármegye, ha a fejlesztéseket nézzük, valamint akár Budapesttel, akár más vármegyékkel hasonlítjuk össze.

2023 I. negyedévében a nógrádi székhellyel rendelkező gazdasági szervezetek fejlesztési tevékenysége az előző év azonos időszakához képest 32%-kal visszaesett, amely a legnagyobb arányú csökkenés a megyék és Budapest körében - erről ír cikkében a HelloVidék.

Ennek egyik oka, hogy az egészségügy, szociális ellátás területén a nagy értékű fejlesztések befejeződtek. A megyei beruházásokból legjelentősebb arányt megvalósító feldolgozóiparban 19%-os volt a csökkenés, és a szintén számottevő fejlesztést realizált kereskedelemben és mezőgazdaságban 1,9, illetve 4,9%-kal mérséklődött a teljesítmény.

A fejlesztési források 54%-át a feldolgozóiparban használták fel, ezen belül a fémfeldolgozás, kohászat, a gép, gépi berendezés gyártása és a járműipar területén történtek a legnagyobb értékű reálbefektetések. Ezen túl a beruházások értékéből 7,4%-kal részesedett a kereskedelem, 6,1%-kal pedig a mezőgazdaság.

Ha kíváncsi vagy, hogy maradt le ennyire Nógrád vármegye a KSH adatai szerint, akkor olvasd tovább a HelloVidék cikkét IDE KATTINTVA!

borítókép: Komka Péter, MTI/MTVA 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 5. 12:50
Lássuk a legfontosabb pénzügyi aktualitásokat, melyek a mögöttünk álló egy hétben megjelentek a Bank...
Holdblog  |  2024. május 5. 09:35
Igazán szomorú eredmény, hogy a megkérdezettek bő 80 százaléka egyáltalán nem szándékszik hazatérni...
MEDIA1  |  2024. május 4. 21:24
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át...
Buxelliott  |  2024. május 4. 09:56
Az OTP elemzésben látható bullish kép a magyar tőzsdeindex képében is megmutatkozik, nyilvánvalóan n...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem