23 °C Budapest
Rows of shelves with goods boxes in huge distribution warehouse at industrial storage factory.

Leáldozott a nemzeti tüzépeknek? Elállhat a kormány az ötlettől

2023. április 18. 08:33

Februárban hozták nyilvánosságra a tervet, ami szerint a dohányboltokhoz hasonlóan nemzeti tüzépeket hozna létre az állam. Azonban a jelek szerint módosították a tervet – számolt be a 24.hu.

Egy új törvényi koncepció szerint Nemzeti Építőanyag Kereskedések hálózatát hozná létre a kormány a Nemzeti Dohányboltokhoz hasonlóan. Az elképzelés alapján az exportra szánt építőanyagokat szabott árszinten vásárolná fel a kormány, amiket a nemzeti tüzépekben értékesítenék.

A terv pedig regisztrációs kötelességet ír elő az építőanyagok ki- és behozatalával kapcsolatban, ráadásul az export esetében az államnak elővásárlási joga lenne, a kormány által meghatározott áron. Ezzel pedig csak olyan építési termékek esetében lenne lehetséges a kivitel, amelyek esetében nincs importkitettsége az országnak.

Azonban a fenti, eredetileg márciusban megjelent tervezetet módosították most. Erről Koji László az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke beszélt, aki szerint az egyeztetések során kiderült, hogy „nem lesz államosítás, nincs napirenden az, hogy a nemzeti dohányboltok mintájára egy országos tüzép-hálózatot építsenek ki. Ezt Lánszki Regő, az ÉKM államtitkára és Lázár János egyaránt megerősítette.”

Koji László elmondta, hogy aregisztrációs kötelezettség és az export esetén meghatározott vételi és elővásárlási jog nem lenne az új tervek szerint általános érvényű: exportkorlátozást, és tilalmat csak vészhelyzet esetében vezethetnének be. Ilyen az árúhiány, vagy az ellátásbiztonság veszélybe kerülése.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 1. 19:32
Kevés osztalék, kicsi nyereség egy eladás után, mit ne mondjak, nem egy izmos hónap volt ez a június...
MEDIA1  |  2026. július 1. 19:08
A tavaly az ATV Híradó műsorvezetőjévé előléptetett Jegesy András is távozik a Hit Gyülekezete vezet...
Holdblog  |  2026. július 1. 11:00
Az elmúlt hetekben az egyik legtöbb kérdést kiváltó téma az ügyfeleink és olvasóink közt a forint jö...
Bankmonitor  |  2026. június 30. 17:29
Azt hiszed, neked nem jár állami támogatás? Ha bejelentett állásod van, nagy eséllyel te is megkapha...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 2. csütörtök
Ottó
27. hét
Július 2.
UFO Világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?