A probléma az, hogy a növekedési tartalékaink kimerültek az előző pár évben. Ahhoz, hogy ebből kijussunk, ahhoz nem elégséges, és nem is szükséges az euro-csatlakozás.
Miközben a jegybank megemelte a kamatokat és behúzta a féket, addig a kormány erőből nyomja a gázt és ezermilliárdos nagyságrendben árasztja el kedvezményes hitelekkel a piacot.
Az Európa-bajnok inflációs ráta, az egyre dagadó államháztartási hiány és adósság, valamint a hipersérülékeny forintárfolyam és a technikai recesszió: rég nem tornyosult ennyi kihívás a magyar gazdaságpolitika előtt, mint mostanában, mégis látványos a diszharmónia a kormányzat és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) törekvései között.
A két szereplő egymással ellentétes intézkedései irtózatos mértékű adófizetői pénzt emésztenek fel - írja a 24.hu. Ennek oka, hogy nemcsak az állami kamattámogatásokat kell a büdzsének megfinanszíroznia, hanem az egynapos betét 18 százalékos kamatszintjének fenntartása miatt keletkező veszteséget is, mely az MNB mérlegében jelentkezik.
Egyelőre nehéz megítélni, hogy milyen mértékben olthatják ki egymást a kormány és az MNB beavatkozásai. Annyi becsülhető, hogy a jegybanknak több eszköze van a gazdaság lefékezéséhez, mint amennyi a kormánynak az élénkítéshez, ezért úgy fest, hogy Matolcsyék lehetnek nyerő pozícióban. Nagy kérdés azonban, hogy végig tudják-e vinni a törekvéseiket, elsősorban a Gazdaságfejlesztési Minisztérium ellenszelében
– értékelt a lapnak. Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







