24 °C Budapest
Field of sunflowers on sunny day

Elég sovány lett az idei termés a magyar földeken: ismét drágulhat a hús, a tej?

2022. december 7. 11:16

2022-ben a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke megközelítette a 4 ezer milliárd forintot, amely 15%-kal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez az árak 42%-os emelkedése járult hozzá - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A teljes termelési volumen 19, ezen belül a növénytermesztésé 28, az állattenyésztésé 6,1%-kal kisebb, a szolgáltatásoké 1,0%-kal nagyobb volt. A csapadékszegény időjárás és a nyári hónapokra kialakuló súlyos aszály az összes haszonnövény termesztését akadályozta. A ráfordítások jelentős drágulása az állattenyésztést is visszavetette.

2022-ben az előző évhez képest a növénytermesztés termelési volumene 28%-kal csökkent az első, előzetes adatok szerint. A gabonafélék mennyisége összességében 37, ezen belül a kukoricáé 57, a zabé 51, a rozsé 32, a búzáé 18 és az árpáé 10%-kal esett vissza. A repce termésmennyisége 38, a napraforgóé 35%-kal lett kisebb, a fehérjenövényeké és a dohányé szintén csökkent, így az ipari növények mennyisége összességében 34%-kal zsugorodott. A takarmánynövények volumene 9,7, a kertészeti termékeké 7,8, a burgonyáé 16%-kal csökkent.

Az egyéb növényi termékek és a gyümölcsfélék mennyisége változatlan maradt. Az őszibarack termésmennyisége az előző év alacsony bázisához képest 65%-kal növekedett. A szőlő mennyisége 1,9%-kal csökkent.

Az állattenyésztés teljes termelési volumene 6,1%-kal mérséklődött. Az élő állatok termelése 8,0, az állati termékek termelése 2,0%-kal csökkent. A mezőgazdasági ágazat (szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt számolt) kibocsátásának értéke folyó alapáron 15%-kal nőtt, termelési volumene – az árak 42%-os emelkedése mellett – 19%-kal csökkent.

A folyó termelőfelhasználás volumene 5,7%-kal mérséklődött, ára összességében 43%-kal emelkedett. Az első adatok alapján a szolgáltatási díjon kívül az összes ráfordítás volumenében csökkenés következett be, a legnagyobb mértékű (15%) a műtrágya- és talajjavítószer-felhasználás esetében.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A bruttó hozzáadott érték 15, volumene 38%-kal szűkült. A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 2,3%-kal csökkent. A termelési tényezők jövedelme 1,4%-kal növekedett, a vállalkozói jövedelem 3,1%-kal esett vissza. A termelési tényezők munkaerőegységre jutó reáljövedelme („A” mutató) 4,9%-kal lett

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 22. 13:49
Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke több, a média szempontjából kedvező szabályváltozást is be...
Holdblog  |  2026. május 22. 08:06
A NER gazdasági hálózatának összeomlása nem okozna válságot, a NER-es cégek amúgy sem képviselnek je...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?