A Hormuzi-szoros blokádja a világ kőolajkínálatának 5-6 százalékát, a gázolajexportnak pedig a 20 százalékát érintené.
Egy helyet javítva a magyar Mol a harmadik helyre lépett előre a listavezető lengyel PKN Orlen és a második cseh Skoda mögé a régiós vállalati toplistán - derül ki a Coface hitelbiztosító csütörtökön ismertetett CEE Top 500 kiadványából.
A régiós nagyvállalatok tavalyi adatai alapján összeállított listáját továbbra is a lengyel PKN Orlen vezeti, amely az előző évhez képest 52 százalékkal 28,572 milliárd euróra növelte forgalmát. A cseh Skoda Auto is megtartotta második helyét, 17 milliárd eurós összeggel. Az árbevételét 48 százalékkal növelő magyar Mol lett a harmadik, 16,142 milliárd euróval. Az első tízben még egy magyar vállalat, az MVM kapott helyet 7,722 milliárd eurós forgalmával, ami 55 százalékos éves emelkedés.
A régió legnagyobb vállalatai 2021-es rangsorolásának eredményei azt mutatják, hogy a vállalkozások azonnal profitálni tudtak a gazdasági fellendülésből - magyarázta Jaroslaw Jaworski, a Coface közép- és kelet-európai vezérigazgatója a közleményben. Az 500 vállalat összforgalma 26,9 százalékkal 842 milliárd euróra ugrott. Az összesített nettó nyereség csaknem megduplázódott 2020-hoz képest, 41 milliárd euróra. Emellett az 500 vállalat 2,2 millió embert foglalkoztatott, ami 1,3 százalékkal több az előző évinél. Belföldön a közép- és kelet-európai gazdaságok a szilárd belső keresletből profitáltak.
A régió legnagyobb vállalatai elsősorban az olaj- és gáziparban, az autóiparban és szállítmányozásban, valamint a kereskedelemben érdekeltek. Ezek a cégek adták a listán szereplő vállalatok árbevételének 53 százalékát. 2021-ben minden ágazatban nőtt a forgalom, ami az erősödő kereslet mellett a bázishatásnak, azaz az előző évi gyengébb teljesítménynek köszönhető - derül ki a Coface összeállításából.
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







