21 °C Budapest
Reading, UK - JULY 5, 2021: British High Street Banks stopping account holders buying using or processing crypto related transactions as traditional banking industry declares war on crypto currencies

A válság sem fogott az OTP-n: ekkorát kaszált Csányi Sándor bankja

2022. november 10. 11:02

Az OTP-csoport a vártnál nagyobb eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, 189,2 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 149 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 57 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, írja az MTI.

Az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön publikálta a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentését, amely alapján a bankcsoport korrigált konszolidált adózott eredménye a harmadik negyedévben 188,3 milliárd forint volt, 16 százalékkal nagyobb az előző negyedévinél, és 48 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél.

A magyar egység eredménye 48,9 milliárd forintot tett ki július-szeptemberben, ami negyedéves alapon 35 százalékkal, éves alapon pedig 18 százalékkal kisebb; az első kilenc hónapra a hazai adat 217,8 milliárd forint, ami 30 százalékos növekedésnek felel meg éves alapon. Az elemzők a bank által készített konszenzus szerint éves összevetésben 23 százalékkal nagyobb, 147,3 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt vártak.

A csoport konszolidált adózás utáni eredménye az első kilenc hónapban 231,8 milliárd forint, az egy évvel korábbinál 31 százalékkal kisebb, a konszolidált korrigált adózás utáni eredmény 439,1 milliárd, 18 százalékkal magasabb volt.

A kilenchavi adózás utáni eredményt a jellemzően nagy negatív egyedi tételeken – például magyarországi különadók, orosz goodwill leírás – túl döntően a kockázati költségek, illetve a továbbra is dinamikus üzleti aktivitásnak köszönhetően növekvő alapbanki bevételek alakították – írták. A jelentés szerint az első kilenc hónapban 207,2 milliárd forintnyi korrekciós tétel terhelte a számviteli eredményt adózás után, amiből 86,0 milliárd forint a harmadik negyedévben jelentkezett.

Az év első kilenc hónapjában a bankcsoport az előző évinél 33 százalékkal nagyobb, 645,3 milliárd forintnyi konszolidált működési eredményt ért el. A bevételek összességében számottevően, 27 százalékkal 1205,4 milliárd forintra nőttek éves szinten, közben a működési kiadások is jelentősen, 20 százalékkal 560,0 milliárdra nőttek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az ügyfélhitelek nettó értéke 5 százalékos negyedéves, 15 százalékos éves növekedés mellett 19 479,8 milliárd forintot tett ki, az ügyfélbetétek pedig 5, illetve 17 százalékos növekedés mellett 25 814,5 milliárd forinton álltak – mindkét esetben árfolyamszűrten – a harmadik negyedév végén. A csoport nettó hitel/betét mutatója gyakorlatilag stagnált, 76 százalék volt az első kilenc hónapban.

A jelentésből kiderül, hogy idén a harmadik negyedévben a román pénzintézet kivételével valamennyi leánybank nyereséges volt és több egységnél – bolgár, horvát, szerb, szlovén montenegrói, albán – az első kilenc havi teljesítmény már elérte, sőt meghaladta a tavalyi évi teljes profit nagyságát. A negyedévben a legdinamikusabb hitelbővülés a horvát leánybanknál volt 10 százalékkal, amit a magyarországi OTP követ 7 százalékkal.

Az OTP részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A szerdai zárásra a részvények ára 0,02 százalékkal, 9980 forintra erősödött, 8,9 milliárd forintot tett ki. Az utóbbi egy évben a legmagasabb árfolyamuk 18 690 forint, a legalacsonyabb 7738 forint volt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm