9 °C Budapest
Businessman checking stock market data

Kilengett a mutató, ami a 2008-as válságot is előre jelezte: megismétlődhet az összeomlás?

2022. október 31. 12:05 2 perc

A feltörekvő piaci részvényértékeltségek ugyanazt a helyzetet mutatják, amit a 2008-as pénzügyi válságnál is látni lehetett – írja Bloombergre hivatkozva a Portfolio.

Az MSCI Emerging Markets Index elmúlt 12 havi profiton alapuló P/E rátája a következő 12 hónapra becsült profiton alapuló P/E-ráta alá esett, ami a lap szerint azt mutatja, hogy az elemzők a jövőben a jelenleginél gyorsabb nynyereségcsökkenésre számítanak.

A lap megjegyzi, hogy az elemzők idén közel 16%-kal csökkentették a feltörekvő piaci vállalatok átlagos nyereségre vonatkozó előrejelzéseiket, annak ellenére, hogy a tényleges nyereség csak 3,8%-kal csökkent. Ez a 10,1-szeres határidős P/E-hez képest 9,55-szörösre nyomta le az elmúlt 12 hónapon alapuló P/E-rátát.

Az MSCI EM index idén eddig 31%-ot zuhant, mivel az erős dollár, a magas infláció és a lassuló növekedés csökkenti a fejlődő országok részvényeinek vonzerejét. Ezzel a feltörekvő piaci részvényindex alulteljesítette fejlett országbeli megfelelőjét, amely 18%-ot esett, A Bloomberg által összeállított adatok szerint az indexben szereplő 1193 vállalat közül eddig 687 tette közzé friss gyorsjelentést, ezek közül 46%-nak a számai csalódást okoztak a piacon.

Legutóbb 2008 októberében fordult elő a mostanihoz hasonló jelenség, akkor a részvények öt hónapig meglehetősen volatilisen teljesítettek. 2009 márciusában aztán több mint 150%-os rali kezdődött, amely 2011 májusáig tartott.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ma nagyon más a helyzet, mint 2008-ban. 2008-ban az alapanyagok és az energia az index közel 30%-át tette ki. Ma ez a szám közelebb van a 14%-hoz

- mondta Malcolm Dorson, a New York-i Mirae Asset Global Investments portfóliómenedzsere. A feltörekvő piacok ma már diverzifikáltabbak "és jobb helyzetben vannak ahhoz, hogy profitáljanak a kamatpolitikában bekövetkező esetleges változásokból".

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 12:34