Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács szerint az árrésstop torzíthatja a piac működését.
A gazdasági elemzők nem látják az államcsőd veszélyét, mint mondták, továbbra is finanszírozható az államadósság, miközben a CDS-felárunk messze van még a 2011–2012-es szintektől, és akkor sem lett fizetésképtelen az ország.
Török Lajos, az Equilor Befektetés Zrt. elemzője szerint nem valószínű a magyar államcsőd bekövetkezése, mivel Magyarország eddig mindig sikeresen finanszírozta az adósságát. A szakértőket azután kérdezte a Világgazdaság a hazai gazdaság fizetésképtelenségének esélyéről, hogy az elmúlt időszakban több közgazdász, sajtóorgánum pendítette meg ennek lehetőségét.
A szakember szerint azonban nem igazolja semmi ezeket az állításokat a magyar államadósság finanszírozása stabil. Egyrészt az adósság jelentős része forintalapú, másrészt a lakosság szerepe a meghatározó a finanszírozásban, márpedig nem valószínű, hogy ők gyorsan kivonnák a megtakarításaikat ebből a formából. Megemelkedett ugyan a CDS-felárunk, de továbbra is 250 pont alatt van, az elemző szerint ez nem egy egészen elképesztő szint, főleg, hogy 2011–12-es euróválság alatt ez a mutató 700 pont felett is volt, és az sem járt fizetésképtelenséggel.
A jelenlegi helyzetben nem indokolt és nem szerencsés államcsődről beszélni
– szögezte le Török Lajos. A hozamok ugyan emelkednek – tette hozzá –, de ezzel együtt az államkötvények iránti kereslet továbbra is erőteljes, a magyar papírokat rendszeresen túljegyzik.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője is elmondta, hogy kicsi az esélye a magyar gazdaság fizetésképtelenné válásának, egy esetleges államcsődnek. A szakember arra hívta fel a figyelmet, az államnak továbbra is vannak tartalékai, a kormányzat jegybanknál vezetett számláján van elég pénz. Idén egy nagyobb lejárat van az államkötvényeknél, amelyet ki kell fizetni, de arra bőven megvan a fedezet az elemző szerint.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egyedül az energiaszámla tud problémát okozni, azon kattog mindenki, hogy tudjuk-e fizetni, vagy sem
– mutatott rá az elemző, ugyanakkor hozzátette.Az elemzők többsége a folyó fizetési mérleg problémáit tartja a magyar gazdaság egyik legfőbb bajának, az energiaárak felrobbanása miatt óriási hiány keletkezett a külkereskedelemben, aminek kezelése most talán az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai kihívás. Az elemzők a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékjának szintjéről is beszéltek, amely jelenleg 36 milliárt euró. Németh Dávid elmondta, hogy bár szerinte itt sincs probléma, ennek mértékét mindenképpen növelni kellene, míg Török Lajos kiemelte, hogy bár a magyar devizatartalék nem kevés, a probléma inkább az, hogy a környező országokban ez magasabb.
Nem lesz fájdalommentes az MNB döntése: kiderült, mekkora áldozatot kell hoznia a magyar gazdaságnak
Magyar Nemzeti Bank kedden változatlanul 5,5 százalékon hagyta az alapkamatot, egyúttal bejelentette, hogy 2028-tól 3 százalékról 2,5 százalékra csökkenti középtávú inflációs célját.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






