18 °C Budapest
vásárlás, áremelkedés, ksh

Újabb nagy bejelentés: ezt sem fogják megúszni a magyar boltok, erre készülhetnek

2022. május 20. 10:30

Történelmi léptékűnek nevezte az ágazatnak jutó 4265 milliárd forintos támogatást Nagy István agrárminiszter-jelölt, mikor csütörtökön meghallgatta a Parlament mezőgazdasági bizottsága. Az előző kormányban is agrárminiszterként dolgozó Nagy István hozzátette: számos nagy feladat áll a kabinet előtt a mezőgazdaság kérdésében.

Nagy István a következő időszaknak a kormányra és saját tárcájára jutó legfontosabb feladatnak azt jelölte meg, hogy hogyan szállnak szembe az orosz-ukrán háború kapcsán fellépő élelmiszerhiánnyal. Azt mondta, meg kell azt oldani, hogy a magyar emberek asztalára megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszer kerüljön, és ennek az ára megfizethető legyen. A háború szerinte komoly élelmezési válságot hozhat, de hazánk szerencsés, mert 20 millió embert tud egyszerre ellátni - írja tudósításában a hvg.

A miniszter hozzátette, hogy a kormány egyik célja a magyar származású élelmiszerek arányának növelése az üzletekben, ennek érdekében pedig az élelmiszeripari és kereskedelmi feladatok az ő tárcájához kerültek át. A következő kormányzati ciklus feladatai közül kiemelte a közös osztatlan tulajdon felszámolását, az öntözéses gazdálkodásról szóló, valamint a családi gazdaságok adózásáról szóló törvény megalkotását.

A kihívásokról is szót ejtett, ezek között említette a háború miatt kieső termékek pótlását, valamint az állattartó telepek egészségügyi nívójának emelését - ez utóbbit azért, mert például a madárinfluenza is százmilliérdos károkat képes okozni, a jövőben ezeket az eseteket igyekeznek csökkenteni.

A miniszter bejelentést is tett meghallgatása végén: júniustól növelni fogják a méhészek állatjóléti támogatását, vagyis méhcsaládonként 7,5 euró támogatást kapnak az ezzel foglalkozók erre az évre. Nagy István miniszteri kinevezését a mezőgazdasági bizottság 10 igen és 1 nem szavazattal támogatta.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 25. 08:00
A városi zöldterület önmagában nem egyenlő az élőhellyel. A kutatások egyre inkább azt mutatják, hog...
KonyhaKontrolling  |  2026. szeptember 25. 07:40
Már sokat írtam arról, hogy a megtakarítási egységgel egybekötött biztosítás nem jó konstrukció. Leg...
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 07:07
Hont András reagált a Media1 cikkére, amely Perintfalvi Rita közlése alapján arról számolt be, hogy...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 24. 15:00
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk átlaggal, azonban ez kevésbé reprezentatív, mert az á...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 25. 07:04