A világ nincs felkészülve az egyre sűrűsödő gazdasági sokkokra, amelyek immár az új normalitás részét jelentik.
Több ezer menekültet helyezett el a katasztrófavédelem: 78 gyereknek nyújtottak egészségügyi ellátást
Ezidáig hetvenhárom helyszínen csaknem 3000 Ukrajnából érkezett embert helyezett el a katasztrófavédelem
A katasztrófavédelem az orosz-ukrán háború első napja óta folyamatosan dolgozik az Ukrajnából menekülő emberek utazásának, elhelyezésének és ellátásának megszervezésén. Központi szinten, kilenc megyében – Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Nógrád, Komárom-Esztergom, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – és Budapesten is operatív törzset hozott létre a katasztrófavédelem a feladatok koordinálására. Az operatív törzsek szervezik a befogadóhelyek kiválasztását és felkészítését. Eddig összesen 2871 olyan ember, köztük 1606 gyermek elhelyezéséről gondoskodott a szervezet, akiknek a háború elől menekülve nem volt hová menniük.
A katasztrófavédelem kidolgozott tervekkel rendelkezik a különböző veszélyhelyzetek kezelésére, naprakész adatbázist vezet a katasztrófahelyzetekben igénybe vehető erőkről, eszközökről, ingatlanokról. A szervezet előkészíti a befogadóhelyeket a háború elől menekülők fogadására, koordinálja az utazásukat, elszállásolásukat.
Ez magában foglalja a befogadóhelyekre érkezők regisztrációját és ellátását is. A pályaudvarokon várakozó menekültek számára melegedőbuszokat szerveznek, folyamatos a karitatív szervezetekkel való együttműködés. A katasztrófavédelem 110 ember, köztük 78 gyermek esetében gondoskodott arról, hogy egészségügyi ellátáshoz jussanak.
Nemcsak a katasztrófavédelem koordinálásával történik a bajba jutottak elhelyezése, sokan önkormányzati, karitatív és humanitárius szervezetek segítségével kerülnek biztonságos helyre, fontos szempont, hogy a családok együtt maradjanak.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







