Új békejavaslatok érkeztek Oroszországhoz az ukrajnai háború rendezésére, amelyek a mélységi támadások leállítását és a harcok mindössze négy régióra történő korlátozását szorgalmazzák.
Ukrajna és Oroszország küldöttsége már kétszer ült asztalhoz azóta, hogy Oroszország február 24-én teljeskörű inváziót indított szomszédja ellen.
Oroszország és Ukrajna hétfőn folytatják a béketárgyalásokat immár a harmadik körrel - közölte David Arakhamia, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pártjának parlamenti frakcióvezetője is.szombaton egy Facebook-bejegyzésben, további részletekez azonban nem árult el.
Ukrajna és Oroszország küldöttsége már kétszer ültek asztalhoz azóta, hogy Oroszország február 24-én teljes körű inváziót indított szomszédja ellen.
Csütörtökön a felek megállapodtak abban, hogy humanitárius folyosókat nyitnak, hogy a civilek kijuthassanak egyes harci övezetekből, bár ezek megvalósítása késik.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton azt közölte, hogy Zelenszkij kísérlete arra vonatkozóan, hogy közvetlen NATO-segítséget szerezzen az országaik közötti konfliktusban, nem segíti a két fél közötti megegyezést, de ennek ellenére Moszkva készen áll a harmadik fordulóra - adta hírül a Reuters.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







