Beekeeper at her apiary, checking one of the frames for new brood, during a routine inspection.

Drámai év ütötte a magyar méheket: egész ágazatok sorsa múlik ezen

2022. február 12. 19:07 2 perc

Az Agrárminisztérium mindig nagy hangsúlyt fektetett a magyar méhészek segítésére, hiszen erős méhészeti ágazat nélkül, nincs erős mezőgazdaság - mondta csütörtökön Nagy István, agrárminiszter budapesti sajtótájékoztatóján.

A rendezvényen mutatták be a Szövetségben a magyar mézért című kiadványt, amely a kormány és a magyar méhészek által közösen elért eredményeket foglalja össze. "A méhészettel, a mézzel és egyáltalán a méhekkel foglalkozni, az agrárium és tágabb értelmében a teremtett világunk védelmének egyik legfontosabb feladata" - fogalmazott a miniszter.

Nagy István a méhészeti ágazatot támogató intézkedések közül példaként említette egyebek mellett, hogy fenntartják a méhészek egyedülálló személyi jövedelemadó menteségét és támogatják a magyar mézfogyasztás közösségi marketingjét. A miniszter hozzátette, a Magyar Méhészeti Nemzeti Program által biztosított támogatási keret folyamatosan nő, 2010 óta már 19 milliárd forinttal támogatták a termelőket, akik így egyre kedvezőbb feltételekkel valósíthatják meg eszköz és gépvásárlásaikat.

A magyar méhész társadalmat az elmúlt évek nehézségei, a koronavírus okozta járványok és az időjárási körülmények ellenére tanúsított helytállásért elismerés, erkölcsi és anyagi támogatás illeti, hiszen a méhészek felbecsülhetetlen szolgálatot tesznek a magyar mezőgazdaságnak. Ezért is fontos, hogy ezt az anyagi támogatást minél nagyobb formában tegyék elérhetővé - jelentette ki a miniszter.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A miniszter arra is kitért, hogy az Európai Unióban mintegy 17 millió méh kaptár van, 600 ezer méhész dolgozik, a méhek pedig körülbelül 250 ezer tonna mézet termelnek évente. Ezzel a mennyiséggel az EU a világ második legnagyobb méztermelője Kína után. Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke elmondta, uniós szinten jelentős méhészeti állam Magyarország, ahol egy átlagos évben 25 ezer tonna méz terem. Hozzátette, az országban körülbelül 20 ezren foglalkoznak méhészkedéssel, akik 1 millió 200 ezer méhcsaládot tartanak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29