Az iráni háború egyre erőteljesebben zavarja meg a globális ellátási láncokat, drágítva és lassítva az Ázsiából Európába érkező félvezetőszállítmányokat.
Túljuthatott a csúcson a hazai infláció: decemberben már lassulhatott az áremelkedés a novemberi 7,4 százalékhoz képest. De mi lesz idén?
A lassulásban az elemzők szerint nagymértékben az üzemanyagárak játszottak szerepet. Egyrészt a 2020. év végi drágulás, a tavaly novemberi 480 forinton történő befagyasztás, illetve az olaj világpiaci árának csökkenése együttesen, ha csak kismértékben is, de mérsékelte az inflációt, amely 2021-ben egész évben 5,1 százalék körül alakulhatott. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közli a decemberi és 2021-re vonatkozó inflációs adatait - számol be a vg.hu.
Ugyanakkor elemző szerint a fokozott árnyomás mellett emelkedhet a kockázata annak, hogy a vállalkozások jelentős része a korákbbi években tapasztalt dinamikánál nagyobb mértékben emeli az árait. Ez pedig jelentős kockázat az inflációs várakozások magas szinten való beragadása szempontjából.
Fájdalmas pofont kaptak a vezető hazai részvények: egyetlen papír úszta csak meg a nemzetközi káoszt
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 460,54 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel, 121 795,19 ponton zárt csütörtökön.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







