Hipnózist és reinkarnációs utazást kínált, a 17 ezer forintos szolgáltatásról nem adott számlát.
A magyarok mintegy 61 százaléka nem tapasztalt érdemi változást a jövedelmi helyzetében a járvány alatt sem, míg a megkérdezettek harmada jövedelemcsökkenésről számolt be.
A magyar lakosság 61 százaléka nem érzékelt a járvány kiváltotta érdemi változást a jövedelmi helyzetében. A megkérdezettek mintegy harmada számolt be jövedelemcsökkenésről, írta az MTI a Budapessi Gazdasági Egyetem (BGE) legújabb kutatása alapján, amelyet a Global Entrepreneurship Monitor (GEM) magyar partneteként végzett.
Az eredmények kiemelik, hogy a vállalkozók valamivel több mint harmada (38 százalék) számolt be arról, hogy csökkent a jövedelme, 53 százaléknak nem változott érdemben, 10 százaléknak pedig nőtt.
A mezőgazdaságban, és az építőiparban a járvány hatása kevésbé volt érezhető, ezzel szemben szinte a teljes turizmus és vendéglátás, az egyéb lakossági szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások több mint fele és a kereskedelmi cégek csaknem fele részben vagy teljesen leállt, áll a kutatásban.
A BGE kutatásának eredményei alapján a vállalkozók 19 százaléka látott új üzleti lehetőséget a járványban. Ez minden környező ország és a felmérésben részt vevő 18 európai uniós tagállam eredményénél alacsonyabb arány. A több éve működő magyar vállalkozások közül azok látnak inkább üzleti lehetőséget a koronavírus okozta helyzetben, amelyek egyébként is innovatívabban működnek.Csákné Filep Judit, a BGE Budapest LAB tudományos vezetője, a magyar GEM kutatói csapat vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy a magyarok vállalkozási hajlandósága nem kiemelkedő; a vállalkozni vágyók nehezen látják meg a kínálkozó üzleti lehetőségeket.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Gyakran bizonytalanok, vagy épp a bukástól való félelem tántorítja el őket a lehetőségek tettekre váltásától.
- tette hozzá. A kutatás szerint a vállalkozások mindössze 14 százaléka mondta azt, hogy a járványra reagálva változtatott a digitális technológiák használatán a terméke vagy szolgáltatása értékesítése érdekében; továbbra is magas, 41 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, vállalkozásuk elboldogul digitális technológiák nélkül. A GEM adatfelvétele az emberek vállalkozási hajlandóságáról 1999 óta minden évben a világ számos országában zajlik; a hazai kutatást a BGE Budapest LAB vezeti. A legutóbbi adatfelvétel idén május 4. és június 11. között zajlott.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







