Európán belül olcsóbb lett a repülés, a nyári foglalásokkal már nem érdemes tovább várni.
Hatheti mélypontra csökkent a kőolaj világpiaci ára csütörtökön azokra a hírekre, hogy az amerikai kormányzat az összes nagy olajfogyasztó országot megkereste azzal a kéréssel, hogy szabadítsa fel stratégiai készleteit az olajárak emelkedési ütemének mérséklése végett.
Csütörtök délután fél kettő körül a januári határidős jegyzésekben az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 36 centes, 0,45 százalékos mínuszban, 79,92 dolláron állt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
A New York-i árupiacon a WTI amerikai könnyűolajfajta decemberi szállításra hordónként 77,60 dollárba került, 76 centtel, 0,97 százalékkal csökkent az ára.
Az eddigi csütörtöki kerekedésben a Brent ára a 79,28 és a 80,35 dollár közötti, míg a WTI-é a 77,08 és a 78,44 dollár közötti sávban mozgott. Három héttel ezelőtt a Brent 86,70 dolláron hároméves, a WTI pedig 85,41 dolláron hétéves csúcson is járt.
A Biden-kormányzat Kínától, Indiától és Japántól is kérte, hogy fontolja meg nyersolaj-készletei felszabadítását, amely segíthetne az árak csökkentésében. Dél-Korea közölte, hogy vizsgálja a stratégiai olajtartalékok felszabadításának lehetőségét. Kína ugyancsak jelezte, hogy az állami nyersolajkészletek felszabadításán dolgozik.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az Egyesült Államok és szövetségesei már korábban is összehangolták lépéseiket a stratégiai készletek felszabadítását illetően, például 2011-ben az OPEC-tagállam Líbiában kitört háború idején. Az amerikai kormány most először kérte Kínát, hogy csatlakozzon egy összehangolt akcióhoz. A Nemzetközi Energiaügynökség és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) az utóbbi hetekben azt mondta, hogy a következő hónapokban bővülni fog a kínálat, több készlet áll majd rendelkezésre.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








