20 °C Budapest
Budapest, Hungary

Alig bírják már a magyar vendéglátósok: senki nem tudja, meddig tart még a pokol

2021. április 8. 10:15

Már most minden képzeletet felülmúló nehézségekkel küzdenek a vendéglátósok, és még messze nem látják a fényt az alagút végén.-írja az Index. 

Magyarországon elérte a 2,5 millió főt a legalább az első dózissal beoltottak száma, ezért  a korábbi terveknek megfelelően  életbe léptek a miniszterelnök által beígért lazítások.

A vendéglátóhelyeken azonban továbbra sincs változás, csak elvitelre vagy házhoz szállítással vásárolhatunk, és az éttermek teraszait sem lehet használatba venni. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke az Index kérdésére elmondta, nem tudja meddig bírják még, hiszen már most is borzasztó nehézségekkel küzdenek.

Az MVI elnöke hozzátette, hogy a vendéglátósok egyértelműen a járványhelyzet legnagyobb áldozatai közé sorolandók, embert próbáló feladat talpon maradniuk. Arra nem vállalkozik, hogy megjósolja, mikor indulhat újra a vendéglátóipar, mert minden a számokon és a járványügyi szakértők véleményén múlik, de az eddigiek alapján úgy gondolja, hogy május végére talán számíthatnak érdemi előrelépésre.

Korábban a húsvétban reménykedtünk, de teljesen világos, hogy ilyen helyzetben nem lehet kinyitni.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- mondta el a szakember. Ezen felül érdemes kiemelni, hogy a szerdai könnyítésből a szállodák is kimaradtak, a második lépésre Orbán Viktor korábbi bejelentése szerint 3-3,5 millió oltottig kell várni, de az egyelőre nem nyilvános, hogy a következő ütem milyen területeket és milyen részletszabályok mentén fog érinteni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 12:54
Új időpontban, új sztárkommentelőkkel, több hazai tartalommal tér vissza az Azt beszélik című műsor...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 25. 08:00
A városi zöldterület önmagában nem egyenlő az élőhellyel. A kutatások egyre inkább azt mutatják, hog...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?