11 °C Budapest

Az Európai Bíróság elé került a magyar devizahitelesek ügye

Pénzcentrum
2017. március 3. 08:34

Vizsgálja az árfolyamkockázattal összefüggő kérdéseket az Európai Bíróság a Fővárosi Ítélőtábla jogértelmező kérése nyomán - írja a pénteki Magyar Idők.

A luxembourgi fórumnak egyebek mellett abban kell állást foglalnia, hogy vizsgálható-e most, az elszámolás és a forintosítás után a témakör, és ha igen, összeegyeztethető-e az uniós joggal az a szerződéses feltétel, amely szerint az árfolyamváltozásból eredő minden kárt az adós köteles viselni. A bíróság az uniós jog alapján határoz, a döntése akár százmilliárdok sorsát befolyásolhatja itthon.

Lehóczki Balázs, az Európai Bíróság munkatársa elmondta, a magyar bíróság egy perben jelenleg azt vizsgálja, miként kell megítélni az uniós jog alapján azokat a szerződéses kikötéseket, amelyek az árfolyamkockázat viselését kizárólag a fogyasztóra hárítják. A fő kérdés az, hogy az ilyen passzusok alkalmazását megengedik-e az EU fogyasztóvédelmi előírásai, vagy éppenséggel tiltják. Ha ugyanis tiltják, nincs fogyasztói kötelezettség - magyarázta.

Az uniós bíróság eljárása jelenleg a kezdeti szakaszában tart.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 24. 18:25
A Media1 kitúrta a Népszabadság visszatérése mögött álló céghálót. A 4Sight Media Group tulajdonosai...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 24. 15:00
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk átlaggal, azonban ez kevésbé reprezentatív, mert az á...
Holdblog  |  2026. szeptember 24. 10:43
Nem mindegy, kié egy lakás, mennyibe kerül, és az sem, hányan osztoznak rajta. A BB tengely országai...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 24. 20:58