A Pénzcentrum 2026. szeptember 27.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a ötöslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A szerdai és a csütörtöki kereskedésben látott forintgyengülés, majd gyors visszaerősödés pénteken is megismétlődött. Most viszont eleve kisebb volt a gyengülés, aztán viszont olyannyira erőre kapott a forint, hogy rögtön új öthetes csúcsra ugrott 295 alatt az euróval szemben. Ezzel egyébként megtört a forint négy hónapja élő gyengülő trendje is, amelynek lehetőségére már napok óta felhívtuk a figyelmet. Külföldön - amint azt reggel valószínűsítettük - a hét közbeni nagy devizapiaci mozgások részleges korrekciója indult el a hétvégéhez közeledve. A pozíciózárásokat az is motiválhatja, hogy az észak-koreai fenyegetés még továbbra sem múlt el, illetve az is, hogy nem (volt) teljesen tiszta a ciprusi mentőcsomag keretösszege, feltételei, ez pedig zavart szült a piacokon.
Amint azt valószínűsítettük, 294,5 körül kifulladt a forint erősödési hulláma, az euróval szembeni jegyszések 295 körül hullámoznak jelenleg.

-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






