A két vezető több együttműködési megállapodást írt alá a kereskedelemtől a mezőgazdaságig terjedő területeken.
Hiába a figyelmeztetés, és a tiltás, mégis sokan figyelmen kívül hagyják a veszélyeket és saját hasznukra megpróbálnak rácsatlakozni a villamosenergia hálózatra. Így tett az a vésztői család is, akinél a napokban tartottak házkutatást a rendőrök. A lakásban 30 fokos meleg fogadta az egyenruhásokat.
Közvetlenül a fővezetékről vételezte az áramot az a vésztői család, akiknél a napokban tartottak házkutatást a rendőrök. A rendőrök érkezésükkor azt tapasztalták, hogy a lakásban 30 Celsius fok körüli hőmérséklet van. A háziak a délelőtti órákban is fűtöttek annak ellenére, hogy viszonylag enyhe volt az időjárás.

Az épület helyiségeit hosszabbítókkal hálózták be, melyekre több elektromos árammal működő berendezést csatlakoztattak. Főzőlappal és radiátorral fűtöttek, az egyik helyiségben pedig, ahol senki sem tartózkodott, működött a televízió. A házban lakók elmondása szerint a készüléket este óta elfelejtették kikapcsolni. Azt állították, fűteni is csak éjszaka szoktak, reggel mindig kikapcsolják a főzőlapot és a radiátort. Erről csak a rendőrök érkezésének napján feledkeztek meg.

Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a család nem fizet a felhasznált energiáért. A mérőórát megkerülve csatlakoztak rá az elektromos fővezetékre, ezért az intézkedő rendőrök értesítették az áramszolgáltatót. Az ügyben a Szeghalmi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Vizsgálják, hogy ki és mikor végezte az illegális bekötést, illetve a család összesen mennyi energiát használt fel fizetés nélkül.

Évente több tízmilliárd forintos a kár
Az emberi test vezeti a villamos áramot. Így a szervezeten áthaladó áram izom-, bőr- és idegi károsodást, illetve halált is okozhat. A károsodás mértékét az áram erőssége és típusa, a hatás ideje, és az áram testen belüli útja határozza meg. A háztartásokban használt 230 V-os, 50 Hz-es váltakozó feszültség már néhány tizedmásodpercen belül fibrillációt okozhat, ami 20-30 másodpercen belül oxigénhiánnyal és eszméletvesztéssel jár, a szíven keresztül haladva pedig halálos kimenetelű is lehet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hiába a figyelmeztetés, és a tiltás, mégis sokan figyelmen kívül hagyják a veszélyeket és saját hasznukra megpróbálnak rácsatlakozni a hálózatra. A kockázatok ellenére ilyen visszaélések minden fogyasztói rétegben előfordulnak. A mélyszegénységben élők mellett a leggazdagabbak is lopják az energiát, például medencét fűtenek vele, vagy garázsfeljárójuk fűtését biztosítják illegális módszerekkel.

Magyarországon a szolgáltatók energiaellenőrzési csoportokat működtetnek, amelyek a lakossági/üzleti fogyasztók áramlopásaira specializálódtak. Az áramkommandó tagjai meghatározott módszer szerint ellenőriznek. A hazai szolgáltatóknál több száz ellenőr dolgozik az energiatolvajok megfékezéséért, akik éves szinten több tízmilliárd forintos kárt okoznak. A felderítésben részt vesznek a fogyasztók is, mivel egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a lakossági bejelentések az ellenőrzések során.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








