A szakember szerint a 27 tagállam lassú, demokratikus döntéshozatala hosszú távon valójában előnyt jelent, hazánk pedig a közép-kelet-európai régió szellemi vezetőjévé válhat.
Nagyon vigyázz, ha most mész a szabadba: halálos betegséget terjesztő kullancsok bukkantak fel hazánkban
Figyelemre méltó földrajzi mintázatot mutatnak a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Kullancsfigyelő programjának 2026-os adatai: az eddigi öt Hyalomma kullancs-találatból négy olyan helyről érkezett, ahol a korábbi években is észleltek ilyen kullancsot. Egyelőre nem lehet tudni, hogy véletlen egybeesésről, van-e szó, vagy már Magyarországon áttelelő Hyalomma-populációk egyedeit sikerült megtalálni. Éppen ezért különösen fontos a lakossági megfigyelések folytatása – annál is inkább, mert a jelenlegi száraz, meleg kora őszi időjárás kedvez ezeknek a kullancsoknak.
Hatodik éve fut a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének Kullancsfigyelő programja, amelynek célja a Magyarországon nem őshonos Hyalomma kullancsok lakossági bejelentésekre épülő monitorozása. Ezek a kullancsok leginkább arról ismertek, hogy képesek terjeszteni a krími-kongói vérzéses láz vírusát, amely súlyos tünetekkel és akár 30 százalékos halálozási aránnyal is járhat.
A Hyalomma fajok alapvetően a Magyarországtól délebbre fekvő területekhez alkalmazkodtak, a klímaváltozás hatására azonban egyre gyakrabban jelennek meg régiónkban is. Magyarországon korábban is találtak már ilyen kullancsokat, ezek azonban feltehetően egyedi, egyszeri behurcolások eredményei voltak, például vándormadarakkal érkezhettek az országba.
A kutatás egyik fontos kérdése éppen az, hogy képesek-e a Hyalomma kullancsok stabilan megtelepedni Magyarországon. Egy tartós hazai populáció kialakulása ugyanis a fajok szélesebb körű elterjedéséhez vezethetne, és ezzel elméletileg a krími-kongói vérzéses láz hazai megjelenésének kockázata is növekedhetne.
Mit jelenthet az idei mintázat?
Ezért különösen érdekes, hogy az idei öt észlelésből négy olyan területről származik, ahol korábbi években is jelentettek már Hyalomma kullancsot. Az ismétlődő előfordulásokból egyelőre nem lehet messzemenő következtetéseket levonni egy esetleges hazai populáció kialakulására. Elképzelhető például, hogy ezeken a területeken nagyobb számban fordulnak elő olyan vándormadarak, amelyek behurcolhatják a kullancsokat. Ugyanakkor azt sem lehet kizárni, hogy már Magyarországon áttelelő Hyalomma-populációk egyedeit sikerült megtalálni.
Annak esélye, hogy Magyarországon Hyalomma kullancs által terjesztett krími-kongói vérzéses lázas megbetegedés forduljon elő, továbbra is rendkívül alacsony. A kockázat pontos felméréséhez és a megfelelő tájékoztatáshoz azonban elengedhetetlen a kullancsok hazai jelenlétének folyamatos nyomon követése.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ebben kulcsszerepe van a lakossági bejelentéseknek. A kutatók továbbra is arra kérik az embereket, hogy figyeljék a környezetükben felbukkanó, szokatlan megjelenésű vagy viselkedésű kullancsokat. A Hyalomma kullancsok viszonylag könnyen felismerhetők sávozott lábaikról, nagy méretükről, sötét, egyszínű pajzsukról és feltűnően gyors mozgásukról.
A leírásnak megfelelő vérszívók e-mailben vagy a 2025 óta működő PragmaTick alkalmazáson keresztül is bejelenthetők. A beküldők mindkét esetben visszajelzést kapnak a program szakértőitől arról, milyen fajt találtak. További információk és elérhetőségek a Kullancsfigyelő honlapján találhatók.
A lakossági segítség kora ősszel különösen fontos: a jelenlegi száraz, meleg időjárás kedvez a Hyalomma kullancsoknak, ezért ebben az időszakban számítanak leginkább újabb felbukkanásokra.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







