A Red Bull a 2027-es szezon kezdetétől Tom McCullough-t, az Aston Martin korábbi teljesítményigazgatóját szerződtette versenyigazgatói pozícióba.
Átfogó vizsgálatot rendelt el az egészségügyi miniszter az Országos Onkológiai Intézetben (OOI) egy olyan bejelentés nyomán, amely az állami és a magánegészségügyi ellátás vélt összefonódására hívta fel a figyelmet. A tárcavezető kiemelte, hogy az eljárást nem a közelmúltbeli sajtóhírek indokolták, és annak lezárultáig a zavartalan betegellátás biztosítása a legfőbb prioritás - írta a HVG.
Hegedűs Zsolt hétfőn közölte, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság és az illetékes államtitkárság bevonásával már a múlt héten megkezdődött az eljárás. A miniszter hangsúlyozta, hogy a vizsgálatnak minden körülményre ki kell terjednie, és kizárólag az elfogulatlan tényeken alapulhat. Hozzátette, hogy az intézet vezetéséről még nem született döntés, a vizsgálat lezárásáig ugyanis senkit sem lehet előzetesen elmarasztalni vagy felmenteni.
A tárcavezető egyeztetett prof. dr. Dank Magdolna főigazgatóval is, akivel egyetértettek abban, hogy az intézmény stabil működése és a betegek biztonsága a legfontosabb szempont. Az OOI vezetése mindenben együttműködik a hatóságokkal, és a szükséges információkat a vizsgálók rendelkezésére bocsátja.
Noha a miniszteri döntés egy független bejelentésen alapult, az ügy egybeesik az eLitMed portál napokban megjelent cikkével. Az írás rendszerszintű visszaélésekről, valamint az állami és a magánszféra tiltott összefonódásáról számolt be, amelyben a lap szerint az intézmény főigazgatója és orvosigazgatója is érintett lehet. Példaként egy emlőrákkal diagnosztizált beteg esetét említették, akit állítólag azzal tereltek a magánegészségügy felé, hogy az állami rendszerben kizárólag a daganat eltávolítását végzik el, a másik mellet érintő megelőző beavatkozást már nem.
A sajtóban megjelent vádakra reagálva az intézet vezetése is megszólalt, és jelezte, hogy ők maguk is kérték az egészségügyi minisztertől a cikkben szereplő feltételezések teljes körű, minden érintett meghallgatására kiterjedő és pártatlan kivizsgálását. Az eredményekről és az esetleges intézkedésekről a minisztérium a későbbiekben tájékoztatja a nyilvánosságot.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







