NNGYK: a szappanos, meleg vizes kézmosás az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb eszköz a fertőzések megakadályozására
Tönkreteheti az egész nyaralást ez a betegség: rengeteg magyar szenved tőle, pedig elkerülhető
A nyári utazásokkal járó megváltozott rutin gyakran felerősíti az aranyeres panaszokat, amelyek kezelését sokan a szégyenérzet miatt halogatják. Bár a megfelelő életmód sokat segít, a fellángoló tünetek enyhítésére a helyi készítmények mellett ma már kényelmes, szájon át szedhető gyógyszerek is elérhetők, ám a tartós vagy vérzéssel járó problémák mindenképpen orvosi kivizsgálást igényelnek.
Nyaralás során jellemzően többet ülünk, akár autóban, akár repülőgépen, megváltoznak az étkezési és folyadékfogyasztási szokásaink, valamint kevesebbet mozgunk. Ez könnyen székrekedéshez és erőlködéshez vezethet, ami jelentősen növeli az aranyeres tünetek kialakulásának vagy súlyosbodásának kockázatát. A hétköznapi szokások szintén sokat nyomnak a latban, egy 2025-ös amerikai kutatás például rámutatott arra, hogy az okostelefon-használat miatti hosszas vécén üldögélés is egyértelműen összefügg a panaszok gyakoribb előfordulásával.
Az aranyér lényegében a végbéltáji erek tágulata és duzzanata. Sokan az intim probléma miatti szégyenérzetből túl sokáig halogatják a segítségkérést, és csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor a fájdalom már a mindennapokat is megkeseríti. Lényeges azonban, hogy a végbéltáji kellemetlenséget vagy vérzést más betegségek is okozhatják. A tartós, romló vagy véres széklettel járó panaszokat tilos pusztán otthoni módszerekkel hosszú ideig elfedni, ilyenkor elengedhetetlen a szakorvosi kivizsgálás.
Amikor a tünetek felerősödnek, a hagyományos krémek és kúpok mellett szájon át szedhető, vény nélkül kapható gyógyszeres megoldások is rendelkezésre állnak. Ezek kifejezetten előnyösek lehetnek egy utazás vagy nyaralás alatt, hiszen alkalmazásuk diszkrét, és egyszerűen beilleszthető a napi rutinba. Ilyen alternatíva például a diozmin hatóanyagú Dimotec 1000 mg filmtabletta, amely védi a vénákat, stabilizálja a hajszálereket, és gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően mérsékli a duzzanatot.
Fontos ugyanakkor szem előtt tartani, hogy a szájon át szedhető tüneti gyógyszerek aranyér esetén csak rövid távon alkalmazhatók, és nem helyettesítik a szükséges célzott kezeléseket. Amennyiben a rövid távú terápia hatására sem enyhülnek a panaszok, a helyzetet mindenképpen orvossal kell felülvizsgáltatni. A gyógymódok mellett a megelőzés és az állapotjavítás alapja továbbra is a tudatos életmód, vagyis a bőséges folyadék- és rostbevitel, az erőlködés kerülése, a rendszeres mozgás, valamint a hosszas, megszakítás nélküli ülés mellőzése.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







