Téves riasztás miatt állt a parkolás a Széchenyi téren, de két másik nagykanizsai helyszínen találtak azbesztet.
Miskolc gasztronómiai térképe újabb nagy névvel bővül: a Michelin-ajánlással rendelkező mályinkai Iszkor étterem a borsodi megyeszékhely belvárosában nyit új egységet – jelentette be a tulajdonosok közösségi oldalukon, valamint Tóth-Szántai József polgármester is.
A Pohner Ádám és Kun A. Luca által alapított étterem közölte: nem egy második Iszkor létrehozása a cél, hanem egy teljesen új, urbánusabb koncepció. A mályinkai étterem továbbra is változatlanul működik, az új helyszín pedig hosszú távra erősíti majd Miskolc gasztronómiai pozícióját.
Miskolc ezzel már három Michelin-ajánlású étteremmel büszkélkedhet:
- a két sapkás Gault&Millau-elismerést is kiérdemlő Végállomás Bisztró & Wine,
- az olasz ihletésű Avalon Ristorante,
- valamint a kézműves sörökre és kreatív fogásokra építő Zip’s.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye gasztro-színtere országos szinten is kiemelkedő: a tarcali Bobajka, az encsi Anyukám Mondta és a mályinkai Iszkor is Michelin-ajánlással rendelkezik, így a régió egyre meghatározóbb szereplővé válik a magyar fine dining világában.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







