11 °C Budapest
Elképesztő, mi derült ki az őssejtekről: erre sokáig nem gondoltak, most minden megváltozhat

Elképesztő, mi derült ki az őssejtekről: erre sokáig nem gondoltak, most minden megváltozhat

MTI
2024. szeptember 1. 12:05

A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (angol rövidítéssel HCEMM) kutatóinak új tanulmánya szerint az őssejtek terápiás használata folyamán még körültekintőbben kell eljárni, várhatóan éppen olyan szigorúan kell majd mérlegelni a hasznot a kockázattal szemben, mint sok más orvosi beavatkozás esetén.

A HCEMM által az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelték: a modern orvostudomány egyik leginkább fejlődő ága a regeneratív gyógyászat, amely olyan terápiákat és úttörő eljárásokat takar, amelyek segítségével a sérült vagy nem működő szöveteket és szerveket gyógyítani és pótolni lehet. Különösen nagy reményekkel fordul a terület a különböző őssejtek felé, ugyanis ezek a sejtek a szervezet legtöbb sejtjével szemben nem "köteleződtek el" speciális szerepek mellett, viszont megőrzik osztódási képességüket, így pótolhatják a specializált sejteket.

Mint írták, az őssejteknek számos típusa ismert, a felnőtt szervezetből nyert mezenchimális őssejtek laboratóriumi körülmények között fenntarthatók és szaporíthatók. Ma főleg porcok, csontok pótlására, illetve esztétikai beavatkozások esetén a gyógyulás elősegítésére használják, de alkalmasak helyreállítani az olyan sérüléseket is, mint a szívizom- vagy a tüdőszövet hegesedése, vagy akár a gerincvelő sérülés - tették hozzá.

A HCEMM kutatóintézet kutatói - Pankotai Tibor és Veréb Zoltán - mezenchimális őssejteket vizsgáltak, amelyek több különféle kötőszövet létrehozásáért felelnek, és amelyeket gyakran alkalmaznak a ma használatos eljárásokban - közölték. A kutatók munkája rámutat arra, hogy a vizsgált őssejtek örökítőanyaga a terápiás felhasználásuk folyamán gyakran károsodik: ebben szerepe van az életkornak, a gyulladt, beteg környezetnek, ahová a sejteket helyezik, és az "átprogramozásnak", ami szükséges ahhoz, hogy az őssejt a kívánt sejttípusokat hozza létre.

A kár jelenlétét a kutatók számára a sejtek DNS-javító rendszerének működésbe lépése árulta el, a sejtek tehát igyekeznek megjavítani magukat, de ez a folyamat nem tökéletes, és a halmozódó hibák egy idő után akadályozzák az őssejteket abban, hogy a feladatukat megfelelően ellássák. A tanulmány szerint súlyos esetben akár az is előfordulhat, hogy egy őssejt olyan, "gyári hibás" utánpótlással javítja ki a környezetében található sérült szöveteket, amelyek már magukban hordozzák a későbbi daganatos betegség magvait.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mindez nem jelenti az őssejtterápiával kapcsolatos remények végét, és azt sem, hogy a már használt eljárások ne maradnának értékesek és hasznosak, viszont a kutatás rávilágít arra, hogy nem lehet majd megkerülni a kockázatok és a várható haszon szigorú elemzését, illetve a terápiás eljárások fejlesztését az adott betegség modellezésével. "A legtöbb információnk az őssejtekről mindig ideális körülményekből származik, azonban a beteg, gyulladt szövetek máshogy viselkednek, így károsíthatják a sejtek DNS-ét" - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Agrárszektor  |  2026. április 30. 06:02
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem