Közel nyolcszor annyi bírságot szabtak ki idén az első félévben a budapesti tömegközlekedési megállókban dohányzókra, mint tavaly az egész évben.
Reviczky Gábor ismét kórházba került, így van most a híres színész.
Az utóbbi napokban terjengtek a pletykák, hogy látták a rákbeteg színészt az egyik egészségügyi intézményben. A Coloré munkatársa felkereste a Kossuth-díjas, Nemzet művészét telefonon, hogy vége vessen ezeknek és kiderüljön az igazság. A színész a beszélgetés során megerősítette, hogy valóban többször járt orvosnál az utóbbi időben, de hozzátette, hogy
Nem szeretnék erről bővebben nyilatkozni, éppen elég rémhír terjeng erről – zárta rövidre sejtelmesen a színész, majd bontotta a vonalat
- zárta le a színész. A színész 2022 év végén kezdett gyanakodni, hogy nincs valami rendben az egészségével. Utána derült ki, prosztatarákkal küzd, továbbá áttétet is találtak nála. Az elmúlt másfél évben a 75 éves művész hol jobb, hol rosszabb napokat élt meg a betegségével.
Címlapkép forrása: MTI/Cseke Csilla
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







