A nyomozók őrizetbe vettek két szegedi férfit, akik egy szórakozóhely közönségét látták el metamfetaminnal.
![medicine pills pharmacy](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/02/1707397914-RSIprKLbF_lg.jpg)
Hormon- és szteroidkészítményeket találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Békés vármegyében.
Az egyenruhások átvizsgáltak Gyulán egy olyan bolgár kamiont, ami különféle gyűjtőárut szállított Angliába. A méretes teherautóban kialakított gyári rekesz rejtekéből összesen ötszáz darab tablettával és ampullával teletömött nejlonzacskó került elő. Rendellenes betegtájékoztató társult hozzá, ugyanis egy kézzel írott, bolgár nyelvű útmutató tartozott a csomaghoz.
A sofőr azt mondta, hogy a készítmények szállításával nem a fuvarozó bízta meg, hanem azokat szívességből viszi. A különféle gyógyszereket a szakértő is megvizsgálta, majd megállapította, hogy ezek a termékek orvosi alkalmazás esetén vénykötelesek lennének. Mennyiségük meghaladja az orvosi rendelvény alapján felírható adagot, továbbá a szállítás feltételei sem felelnek meg a gyógyszerek esetében előírt minimumnak. A szükséges okmányok hiánya miatt felmerült a gyanú, hogy a termékek hamisak.
A további eljárás lefolytatása érdekében az egyenruhások értesítették a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársait.
Figyelem! A gyógyászati készítmények beszerzésével, behozatalával, megrendelőhöz való eljuttatásával kapcsolatos valamennyi tevékenység kizárólag csak gyógyszer-nagykereskedelmi engedély birtokában végezhető. Az elmúlt években számtalan hamisítvány jelent meg a piacon, amelyeknek káros mellékhatásai lehetnek a fogyasztókra nézve, mivel azok nem estek át az előírt ellenőrzési, engedélyezési folyamaton.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)