24 °C Budapest
The OMV refinery in Schwechat, Lower Austria

Fontos változás érkezik a magyar kutakon: ezrek lélegezhetnek fel

2024. március 5. 20:59

A cég a növekvő igényeket figyelembe véve, egy 10 kútra kiterjedő tesztidőszak után döntött a vény nélkül kapható gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint étrend-kiegészítők forgalmazása mellett.

Tavasztól már 99 OMV töltőállomáson elérhetők vény nélkül kapható gyógyszerek országszerte. A Goodwill Pharma Nyrt.-vel együttműködésben megvalósuló forgalmazás részeként láz- és fájdalomcsillapítók, orr- és szemcseppek, vitaminok, valamint gyulladáscsökkentők kapnak helyet a töltőállomások kínálatában - áll az OMV közleményében.

A cég a növekvő igényeket figyelembe véve döntött a vény nélkül kapható gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint étrend-kiegészítők forgalmazása mellett, amelyet egy 10 kútra kiterjedő tesztidőszak előzött meg. A pozitív tapasztalatokat követően idén úgy döntött a vállalat, hogy az értékesítést további 89 töltőállomására terjeszti ki, így a töltőállomáslánc magyarországi hálózatának már mintegy 50 százalékában elérhetők a készítmények.

A vonatkozó jogszabályok értelmében a gyógyszerek értékesítése kizárólag a 14. évüket betöltött személyek részére engedélyezett, visszavételre pedig nincs lehetőségük a töltőállomásoknak. A vásárlók a készítményekkel kapcsolatban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ minősítésével rendelkező MDD gyógyszer-információs rendszerben, a töltőállomáson üzemelő digitális kioszkon, vagy a nyomtatott betegtájékoztató alapján tájékozódhatnak. Az értékesítésben résztvevő kutakon egyben díjmentesen leadható gyógyszerhulladék.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?