A magyarok 31 százaléka tervez költözést, további egyharmaduk (34%) pedig jelenlegi otthonuk felújításába kíván belevágni
Érik az összeomlás az egészségügyben: egy teljes kórházi osztály betegeit viszik el mentővel máshova
Hazaengednek pár beteget, de lesz olyan, akit mentővel visznek át a közeli város kórházába.
Már ezen a hétvégén sem lesz fekvőbeteg-ellátás az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet urológiai osztályán, a betegeket a gyulai kórházba irányítják át - erről maga a kórház adott ki közleményt.
Közleményükben azt írják, hogy ettől még hétköznapokon folyamatosan biztosított az urológiai fekvő- és járóbetegek napközbeni és ügyeleti ellátása az orosházi kórházban. Azokat a betegeket, akiknek az állapota ezt megengedi, a hétvégére hazaengedik, akiknek azonban hétvégén is szükségük van ellátásra, mentővel viszik majd át a gyulai kórházba.
A Pénzcentrum ma reggel hosszabb cikkben foglalkozott a magyar egészségügy súlyos gondjaival. Ezt a cikket ide kattintva olvashatod el újra:
Hiába a sok támogatás, egy halmozottan sérült gyermekkel szinte biztos az egzisztenciális lecsúszás!
Egy súlyosan, halmozottan sérült és/vagy tartósan beteg kisgyermek ellátása rendkívüli összegeket emészt fel.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása