Harmincnégyre nőtt az agyhártyagyulladásos esetek száma Nagy-Britanniában, a fokozott kereslet miatt országszerte hiány van a B csoportú meningococcus-oltásból.
Magyarországon is megjelenhetett a koronavírus új variánsa, az Eris, csak senki nem tudja, milyen arányban - mondta Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója. Kifejtette, a súlyosabb tünetek - légszomj, szaglás elvesztése, láz - nem annyira jellemzők már, egyrészt a vírus legyengült, illetve még van az embereknek immunológiai védelme. Az új változat viszont valószínűleg gyorsabban terjed, mint az alapból is gyors omikron-variánsok.
Magyarországon és egész Európában elterjedhet az omikron új variánsa, az Eris - mondta az InfoRádióban Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója.
Mint kifejtette, az új variánst július végén azonosították Angliában, de Ázsiában a megbetegedések 20 százalékát már ez a változat okozta. A koronavírus az elmúlt időszakban kezdett el igazán erős dinamikával terjedni, és a kórházba kerülések száma is nemrégen emelkedett meg drasztikusan, egy hónap alatt 12 százalékkal, mondta Boldogkői, hozzátéve, hogy nem biztos, hogy az Erisnek tulajdonítható ez a tendencia.
Boldogkői Zsolt hozzátette: nem kizárt, hogy az időjárási körülmények játszottak jelentős szerepet, ugyanis a vírus terjedésének kedvez a nedves és párás levegő, valamint az alacsonyabb UV-sugárzás. Kifejtette: a súlyosabb tünetek - légszomj, szaglás elvesztése, láz - nem annyira jellemzők már, egyrészt a vírus legyengült, illetve még van az embereknek immunológiai védelme, mondta. Az új változat viszont valószínűleg gyorsabban terjed, mint az alapból is gyors omikron-variánsok.
Boldogkői Zsolt szerint az Eris valószínűleg jelen van már Magyarországon is, csak senki sem tudja, milyen arányban.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Jelenleg nincs olyan szakember, aki pontosan meg tudná mondani, mi történik majd a következő hetekben, vagy azt, hogy visszatérhet-e keményebben a vírus ősszel vagy télen. Lehet, hogy csak az immunbetegeknek, az időseknek kell majd felvenniük az oltást, de az sem kizárt, hogy még erre sem lesz szükség
- tette hozzá.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







