A francia autóversenyző magára haragította a PETA állatvédő szervezetet azzal, hogy elgázolt egy madarat, majd kevésbé sajnálkozóan nyilatkozott az esetről.
Leugrott egy férfi a Mammut beváráslóközpont negyedik emeletéről. A BRFK megerősítette a hírt, elmondásuk alapján az esettel kapcsolatosan idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
Lezuhant egy férfi a Mammut bevásárlóközpont negyedik emeletéről. A tragédia szerda délelőtt történt. Fél 11 körül egy idős asszony arra lett figyelmes a budai bevásárlócenter harmadik emeletén, hogy a felette lévő emeletről egy férfi zuhanni kezd – írta meg a Blikknek egy olvasó, majd hozzátette: az esetet követően tíz perccel a rendőrság lezárta a bejáratot és felállítottak egy sátrat is a helyszínen, mellyel eltakarták a holttestet.
Az idős asszony azt mondta a rendőröknek, azt látta, hogy a férfi ugrik, majd egy óriási csattanást hallott. A lap megkeresésére a rendőrség megerősítette az eset tényét, valamint azt, hogy nem bűncselekmény történt. "Az esettel kapcsolatosan idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel" – írta a BRFK.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








