Mivel bűncselekményre vagy idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az ügyet.
Durvul a csatározás a minisztérium és az orvosi kamara közt: ennek is a betegek isszák meg a levét?
"Magyarország Kormánya nevében törvényjavaslatot terjesztett elő a Belügyminisztérium az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról sürgős tárgyalást kérve az Országgyűléstől" - közölte a Belügyminisztérium.
A Belügyminisztérium törvényjavaslata a hatalommal való visszaélés lehetőségének és az orvosi kamarai tagság kötelezettségének megszüntetését, valamint a folyamatban lévő etikai eljárások Egészségügyi Tudományos Tanácshoz történő áthelyezését célozza - írták.
A javaslat előzménye lehet, hogy az egészségügyben több kérdésben konfliktus alakult ki a kormányzat, illetve a Magyar Orvosi Kamara között. Az új ügyeleti rendszer átalakítása több problémát felvet, az elmaradt szakdolgozói béremelés is negatív következményekkel járhat a kamara szerint. Az orvostársadalomra nézve, hosszútávú, kormányokon átívelő egészségügyi stratégia kialakítását követeli a Magyar Orvosi Kamara (MOK) - döntött a szervezet rendkívüli küldöttgyűlése február 4-én.
Ennek érdekében nyomásgyakorló eszközöket is bevetnek: a háziorvosok képviselői úgy döntöttek, hogy letétbe helyezik feladatellátási szerződésük felmondását és/vagy elzárkóznak az új ügyeleti szerződésük aláírásától, a szakellátásban dolgozó orvosok pedig úgy határoztak, hogy az önként vállalt többletmunkára vonatkozó szerződésük felmondását helyezik letétbe.
Kincses Gyula, a MOK elnöke a küldöttgyűlést követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a magyar egészégügy jelenleg jövőkép nélküli, a teljesítménye, hozzáférhetősége, az ellátás minősége kritikus pontra ért, ezért hívták össze a küldöttgyűlést. Azt szeretnék elérni, hogy Magyarországon egy jobb, igazságosabb, működőképesebb egészségügy legyen, amelyben az orvosok és a betegek is jól érzik magukat - fogalmazott a kamara elnöke, akinek elmondása szerint a kormánynak többször jelezték a gondokat, javaslatokat is tettek, de ezeket érdemben nem hallgatták meg.
Takács Péter egészségügyi államtitkár akkor elmondta, hogy a nyomásgyakorló akció a betegbiztonságot veszélyezteti. Most a Belügyminisztérium azt közölte "A biztonságos egészségügyi ellátáshoz való jog alkotmányos alapjog. A Magyar Orvosi Kamara ennek az alapjognak az érvényre jutását veszélyezteti akkor, amikor - hatalmával visszaélve - nyomást gyakorol az orvosokra, hogy ne írják alá az ügyeleti szerződéseket" - írták.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Magyar Orvosi Kamara egyetlen, kötelezettségét teljesíteni szándékozó orvost sem fenyegethet a Kamarából való kizárással, mert ezzel ellehetetleníti az orvos munkáját, veszélyezteti megélhetését - olvasható a közleményben. Ezzel indokolták a javaslatot, amely eltörölné a kötelező kamarai tagságot és a folyamatban lévő etikai eljárásokat az Egészségügyi Tudományos Tanács venné át.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







