Új, eddig ismeretlen parazitafajokat mutattak ki magyar kutatók a Balaton vízrendszerében és több hazai halgazdaságban.
Sok a beteg a hazai rendelőkben: csak hamarosan lejáró gyorstesztek vannak a covid kiszűrésére
A felsőlégúti megbetegedések száma ugrásszerűen megnő ősszel, mostanra az influenza- és náthavírusok mellé pedig megérkezett a koronavírus is. Ezeket egymástól megkülönböztetni teszt nélkül szinte lehetetlen.
Van beteg most bőven a magyar háziorvosi rendelőkben - de ez évtizedek óta így van, nem a Covid hozta a változást. Ahogy elindul az iskola, óvoda, a gyerekek betegek lesznek. Elsősorban felsőlégúti fertőzésektől szenvednek most a gyerekek, és nehéz megmondani, mi koronavírus és mi nem az - vázolta a helyzetet az RTL Klub Reggeli című műsorában Dr. Tausz István gyermekorvos.
Mindhárom kórokozó, a influenza, a náthavírus és a Covid is nagyon h Emiatt a tesztelés az egyetlen módja annak, hogy biztosak lehessünk, mi fertőzött meg minket. A világjárvány korai szakaszában az olyan tünetek, mint a vörös szem, valamint a szaglás és az ízlelés elvesztése, nagy pontossággal jelezték a COVID-19-et. A későbbi vírusmutációk esetében azonban ezek a panaszok visszaszorultak, helyettük inkább olyan általános tünetek váltak gyakoribbá, amelyek alapján nehéz felismerni a koronavírust. Hasonló tüneteket vált ki a betegekből: általánosnak mondható a köhögés, a torokfájás és az orrfolyás.
Az ingyenes tesztelési lehetőségek mostanra megszűntek, a gyermekháziorvosi rendelőkben csak a gyorstesztek állnak rendelkezésre, hogy kiszűrjük a covidot, azok is hamarosan lejárnak
- hívta fel a figyelmet a szakember.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







