Az allergiaszezonban könnyű belecsúszni abba, hogy az erősebb tünetek miatt a szokásosnál több antihisztamint veszünk be
A pandémia kitörése óta a március havi gyógyszerköltés a legmagasabb, ami idén rekordot döntött: 53 milliárd forinton állt meg a patikai forgalom, írja a Világgazdaság a Hiflylabs Zrt. adataira hivatkozva.
A támogatott vényköteles gyógyszerek patikai forgalma idén márciusban 53 milliárd forintra rúgott, ami az elmúlt két év legmagasabb értéke. Ez azt jelenti, hogy a forgalom az előző hónaphoz képest több mint 12 százalékkal, tavaly márciushoz képest pedig 3,6 százalékkal emelkedett.
Idén, a tavasz első hónapjában országosan naponta körülbelül 561 ezer doboz receptköteles gyógyszert váltottak ki a patikákban a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. Ez csökkenést mutat az elmúlt két év adataihoz képest: tavaly ez a szám 572 ezer volt, míg a pandémia kitörésekor 721 ezer.
A koronavírus-járvány hullámainak alakulása úgy alakította a forgalmi változást, hogy a lakosság nagyobb összegű gyógyszerköltése mindig márciusra esett
– árulta el a VG-nek Farsang Bence, a Hiflylabs adatelemzője. Az adatok szerint az eladási számok visszaesését részben az okozza, hogy a legnagyobb arányban azok vesztették életüket a járvány során, akik krónikus betegséggel küzdöttek.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







