A Somogy Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a vádhatóság fellebbezett a határozat ellen.
Elhunyt M. Richárd, akit 3,5 év szabadságvesztésre ítéltek a Dózsa György úti halálos baleset okozójaként. Állapota hetek óta kritikus volt, fél éven belül két sztrókot is kapott.
Meghalt M. Richárd, akit a 2017-ben történt Dózsa György úti halálos baleset ügyében jogerősen elítéltek - írja a Blikk a család tájékoztatására hivatkozva. A baleset okozójaként 3,5 éves szabadságvesztésre ítélt férfi fél éven belül a második agyi infarktust kapta.
A büntetése letöltésére kijelölt szombathelyi börtönből 2021 decemberben szállították át a berettyóújfalui börtönkórházba. M. Richárd állapota hetek óta kritikus volt, családja másfél héttel ezelőtt közölte, hogy mesterséges kómában tartják, és nyolcvan kilót fogyott a stroke-on is átesett férfi. Két hét múlva állt volna bíróság elé egy vesztegetési ügyben: azzal vádolták, hogy pénzért akarta visszaszerezni elvett jogosítványát.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







