A Covid-vakcina kevesebb mint egy év alatt elkészült, de a legtöbb oltóanyag története évtizedekben mérhető.
Bizonyosan leszálló ágba került a koronavírus ötödik hulláma - mondta az országos tisztifőorvos péntek reggel az M1 csatornán.
Müller Cecília közölte, az ötödik hullám csúcsára a negyedik héten ért el Magyarország, azóta folyamatosan javulnak a járványügyi adatok. Hozzátette, a javulás mértéke egyre fokozódik, és elég jó ütemben halad: az új fertőzöttek száma, a kórházban vagy lélegeztetőgépen lévők száma csökken és a szennyvízből vett minták is biztatóak.
Szólt arról is, hogy Magyarországon is főként a koronavírus omikron variánsa fertőz (99 százalék), de a delta variáns is jelen van. Ugyanakkor már Magyarországon is megjelent az omikron egy újabb variánsa, amely a pozitív minták 12 százalékáért felelős - fűzte hozzá.
Az omikron alvariánsai hasonló jellemzőkkel bírnak, így az általuk okozott tünetek is hasonlóak - mondta a tisztifőorvos. Müller Cecília az ismétlőoltások fontosságát hangsúlyozva megjegyezte, az oltástól számított negyedik hónap után valamennyi vakcina hatékonysága csökken, ezért nagyon fontos lenne, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást is.
Kitért arra, az idősek vagy krónikus betegek fontolják meg az influenzaoltás felvételét is, hiszen egyre több megbetegedést okoz ez a vírus is.
Alattomos kór pusztít Magyarországon: több millióan érintettek, de alig kérnek az orvosi segítségből
Az elhízás több mint 200 szövődménnyel hozható összefüggésbe, mégis csak az érintettek kis része kér orvosi segítséget.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







