Magyarországon jelentősen megnövekedett a Hepatitis A vírusfertőzések száma, idén már 1800 esetet regisztráltak, ami többszöröse a korábbi évek adatainak.
Valóban hatásos a koronavírus ellen a favipiravir? Vitába szállt a gyógyszerhatósággal a Tudományos Akadémia
"Világszerte, így Magyarországon is példás együttműködés alakult ki a kormányzatok és a tudomány képviselői között a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. Ugyanakkor a favipiravir koronavírus elleni alkalmazásával kapcsolatban nyilvános vita bontakozott ki a hazai sajtóban, amit nem előzött meg a kérdés tudományos alapjainak tudományos vita keretében való tisztázása. Ezért az Akadémia a témában jártas vezető tisztségviselőinek, tagjainak, köztük a sajtónyilvánosságban is megszólaló szakembereknek a részvételével konzultáció keretében tisztázta a favipiravir alkalmazásával kapcsolatos jelenlegi tudományos álláspontot és azt, hogy a kérdésben mire terjed ki a tudomány képviselőinek az illetékessége" - olvasható a Magyar Tudományos Akadámia (MTA) honlapján megjelent híradásban.
A favipiravir körüli tudományos vita egyetlen ülésen történt megnyugtató rendezése is igazolja, hogy az Akadémia mint a „nemzet tanácsadója” egyedülállóan alkalmas erre a feladatra - írták.
"A résztvevők megállapították, hogy a tudomány természetéből fakad a kételkedés, a vita, aminek nem szabad gátat szabni, ugyanakkor megfelelő helyet és keretet szükséges neki biztosítani" - szögezte le az MTA.
Ezért is keltett aggodalmat, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) egyes favipiravirral kapcsolatos, tudósokat is megszólaltató sajtóhírek miatt rendőrségi feljelentést tett. A feljelentés ellentétes az Akadémia alapelveivel, és ezért elfogadhatatlan a számára. A Magyar Tudományos Akadémia küldetésének megfelelően mindig kész helyet adni a tisztázó tudományos vitáknak a tudomány haladása, a döntéshozatal elősegítése és a közvélemény tájékoztatása érdekében, amihez kéri a tudományos közösség, a kormányszervek és a közérdekű tájékoztatást végzők együttműködését
- olvasható az MTA közleményében.
Az Akadémia elnöke által összehívott konzultáció résztvevői egymás álláspontjának megismerése és részletes megvitatása után egyetértésre jutottak a favipiravir alkalmazhatóságával kapcsolatban is.
Jelenleg Magyarországon a favipiravir az egyetlen elérhető, otthoni kezelésre alkalmazott szer. A favipiravir egy széles spektrumú vírusellenes vegyület, amely in vitro és állatokban in vivo hatásosan gátolja a SARS-CoV-2 vírus szaporodását. Több tudományosan ellenőrzött közlemény szerint a korai favipiravirkezelés csökkentette a fertőzöttekben a vírusterhelést, így gyorsította a gyógyulásukat. Ugyanakkor 2021 végére több tanulmány jelent meg, amely szerint nagyobb számú betegen végzett vizsgálatokban a favipiravirkezelés nem bizonyult kellően hatékonynak
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- ismertették, és azt is hozzátették: "A szakirodalom alapján a favipiravir antivirális hatékonysága korlátozott, függ a kezelés megkezdésének időpontjától és időtartamától, valamint az alkalmazott dózistól. Ebből kiindulva számos szakember sürgeti a favipiravirkezelés felváltását új antivirális szerek bevezetésével."
Az otthoni antivirális kezelés új lehetőségei a molnupiravir és a paxlovid, melyek a megjelent vizsgálati eredmények alapján a favipiravirnál alacsonyabb dózisokban hatékonyabb kezelést tesznek lehetővé. Magyarországi megjelenésüket követően az otthoni antivirális kezelésben fel kell váltaniuk a favipiravirt, ezért hazai elérhetőségük biztosításával egyidejűleg a terápiás protokollok módosítására lesz szükség
- állapították meg a szakértők, ugyanakkor hozzátették, hogy a fentiekben összefoglalt tudományos konszenzus figyelembevételével elsősorban a klinikai infektológus szakorvosok szakmai testületei illetékesek állást foglalni a vírusellenes terápiák orvosi alkalmazásáról.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








