21 °C Budapest
COVID-19 Omicron painted pictogram on the ground and a human legs

Újabb hírek érkeztek a villámsebességgel terjedő omikron variánsról: ezt jó tudni

MTI
2021. december 24. 11:07

Sokkal kisebb eséllyel okoz súlyos megbetegedést a koronavírus omikron variánsa, mint a korábbi vírusváltozatok - áll a brit kormány egészségügyi biztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) által elvégzett nagyszabású vizsgálatsorozat csütörtökön ismertetett eredménybeszámolójában.

 Az UKHSA kimutatása szerint az omikron vírusvariánssal megfertőződött embereknek 31-45 százalékkal kisebb eséllyel romlik annyira a közérzetük, hogy szükségessé váljon a kórházak sürgősségi osztályainak felkeresése kivizsgálás céljából, és 50-70 százalékkal kisebb a kockázata omikron-fertőződés esetén az olyan súlyosságú megbetegedés kialakulásának, amely miatt a páciensek ténylegesen kórházi kezelésre szorulnak.

Jenny Harries, az UKHSA vezérigazgatója csütörtöki nyilatkozatában hangsúlyozta: a vizsgálati eredmény biztató korai jelzés arra, hogy az omikron vírusváltozattal fertőződötteket kisebb eséllyel fenyegeti a kórházi kezelést igénylő, súlyos megbetegedés kockázata. Hozzátette ugyanakkor: a jelenlegi nagy-britanniai fertőződési esetszám nagyon magas, és ezért alacsonyabb megbetegedési kockázat mellett is jelentős lehet a kórházi kezelésre szoruló páciensek száma.

A brit egészségügyi minisztérium csütörtök esti beszámolója szerint az előző 24 órában 119 789 új koronavírus-fertőződést szűrtek ki az Egyesült Királyságban. Ez eddig a legmagasabb, tesztekkel igazolt napi fertőződési szám a brit koronavírus-járvány kezdete óta.

A legfrissebb adatok szerint ugyanakkor a fertőződéses esetek megugrásának üteménél sokkal lassabban emelkedik a kórházi kezelésre szoruló betegek száma, a Covid-19 betegség okozta halálozások száma pedig továbbra is csökken.

A UKHSA csütörtöki jelentése szerint a koronavírus elleni oltás harmadik, hatáserősítő dózisa a beadás után tíz héttel már valamivel kisebb hatékonysággal akadályozza meg, hogy az emberek elkapják az omikron vírusvariánst, a súlyos megbetegedés elleni védőhatás azonban e tízhetes időszak után is robusztus. Hivatalosan egyelőre nincs szó arról, hogy az Egyesült Királyságban elkezdenék a negyedik oltási dózisok beadását, bár Chris Whitty angliai tisztifőorvos, a brit kormány egészségügyi főtanácsadója ennek lehetőségére minapi sajtótájékoztatóján már tett közvetett utalást.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az omikron variáns okozta súlyos megbetegedések kisebb kockázatát jelző UKHSA-vizsgálat jórészt egybeesik több más, hasonló megállapításokat tartalmazó új vizsgálatéval, de az első olyan, amelyet a brit kormány hivatalos egészségügy-biztonsági hatósága végzett el.

Egy dél-afrikai tanulmány megállapításai szerint az omikronnal fertőződött páciensek 70-80 százalékkal kisebb eséllyel kerülnek kórházba, mint azok, akik a delta variánst kapták el. Az Imperial College London egyetem klinikai vizsgálatának eredménye szerint 40 százalékkal kisebb a legalább egyéjszakányi kórházi tartózkodást szükségessé tévő megbetegedés kockázata az omikron esetében, az Edinburghi Egyetem tanulmánya pedig a delta okozta fertőzésekhez képest 65 százalékkal kisebb megbetegedési esélyt mutatott ki az omikron variánssal fertőződöttek körében.

Sajid Javid brit egészségügyi miniszter csütörtöki nyilatkozatában "jó, biztató hírnek" nevezte ezeket a vizsgálati eredményeket. Ő is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az omikron számottevően gyorsabban terjed, mint a delta variáns, és ez sokkal kisebb megbetegedési ráta esetén is jelentős számban okozhat kórházi kezelést igénylő megbetegedéseket.  Javid hozzátette mindazonáltal, hogy a brit kormány egyértelmű megítélése szerint jelenleg nincs szükség semmiféle újabb korlátozás bevezetésére.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 19. kedd
Ivó, Milán
21. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem