14 °C Budapest
Ill woman looking at thermometer at home.

Brutális influenzaszezon elé nézünk: már a szomszédban fertőz az új vírustörzs

2021. december 9. 10:44

A tavaly elmaradt influenzaszezon, az enyhébb járványügyi intézkedések, valamint az újonnan megjelent influenza-vírustörzsek miatt a korábbiakhoz képest idén sokkal súlyosabb influenzajárványra lehet számítani.

A tavaly elmaradt influenzaszezon, az enyhébb járványügyi intézkedések, valamint az újonnan megjelent influenza-vírustörzsek miatt a korábbiakhoz képest idén sokkal súlyosabb influenzajárványra lehet számítani - véli Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának nyugalmazott vezetője.

A Magyar Nemzetnek a szakember elmondta: a magyar lakosságnak általában a 15-20 százaléka fertőződik meg influenzavírussal. Tavaly ez az arány gyakorlatilag nulla volt, idén viszont az előrejelzések 30-40 százalékos, rendkívül magas fertőzöttségről szólnak.

Hangsúlyozta: a 2020/21-es szezonban a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt az influenzajárvány elmaradt. A lezárások nyomán Délkelet-Ázsiából - ahol az adott évi influenzajárványt elindító influenzatörzs rendszerint kialakul - nem volt repülőforgalom és általában utasforgalom sem, tehát a vírus Európába is csak minimális mennyiségben jutott el, és esélye sem volt terjedni.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A járványügyi szakértő hangsúlyozta: mivel az idei fertőzésveszély nagyjából a kétszerese a szokásosnak, különösen fontos az influenza elleni védőoltás felvétele, amit a párhuzamosan jelenlévő koronavírus-járvány még inkább indokolttá tesz. Hozzátette: a koronavírus elleni védőoltásnak semmi köze az influenza elleni oltóanyaghoz, így a Covid-19-oltás után két héttel minden további következmény nélkül az influenza elleni védőoltás is beadható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?