Coronavirus COVID-19 computer generated image. cimlapi

Koronavírus: újabb vészjelzés érkezett, egyre több középkorú kapja el a kórt Magyarországon

MTI
2021. október 24. 19:15

Csökken a koronavírus-betegek átlagéletkora, a jelenség mögött az állhat, hogy a fiatalabbak közül kevesebben vették fel az oltást - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 vasárnapi műsorában.

A szakember hozzátette: a 70 éven felüliek és a krónikus betegséggel élők többsége megkapta a védőoltást, ugyanígy a 12-18 éves korosztályból is sokan, ezért inkább a közép korosztály még beoltatlan tagjai a veszélyeztetettek.

Rusvai Miklós elmondta azt is, hogy a magyarországi járványadatok jobbak, mint az egy évvel ezelőttiek; kevesebben haltak bele a betegség szövődményeibe és kevesebben vannak lélegeztetőgépen is.

A virológus kiemelte: az influenzajárvány közeledtével érdemes kérni az influenza elleni védőoltást is, ezen kívül pedig a maszkviselés az, ami jelentősen korlátozza a különféle vírusok terjedését. A szakember arra biztatott mindenkit, hogy a tömegközlekedési eszközökön, bevásárlóhelyeken viseljen maszkot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem