Freund Tamás

Jöhet a maszkviselés, a védettségi igazolások fokozott ellenőrzése? Az MTA elnökének ezek a javaslatai

MTI
2021. augusztus 27. 18:03

Aki még nem oltatta be magát, minél előbb kérje az oltást! - áll Freund Tamásnak, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének a koronavírus-járvány negyedik hullámával és a harmadik oltás szükségességével kapcsolatos állásfoglalásában.

Magyarországon is emelkedik a koronavírus delta variánsával fertőzöttek száma. "A Magyar Tudományos Akadémia elnökeként szakértők szakmai véleménye alapján javaslatokkal kívánom segíteni Magyarország kormányának, szakembereinek és állampolgárainak a felkészülését a negyedik hullámra és megküzdését a Covid-19-járvánnyal" - írta Freund Tamás.

Freund Tamás leszögezte: a védőoltások a járvány elleni védekezés legfontosabb eszközei, "jelen tudásunk szerint" hatásosak és biztonságosak, komoly mellékhatások előfordulásának gyakorisága igen alacsony, különösen a Covid-19 életet veszélyeztető és egészségkárosító hatásaival összevetve. A világ számos országából érkező beszámolók szerint a negyedik hullám során kórházba vagy lélegeztetőgépre került betegek csaknem 90 százaléka az oltatlanok közül kerül ki. A védőoltás nem csak a halálozások megelőzése miatt fontos, hiszen az új koronavírus hosszan tartóan és súlyosan károsítja az érrendszert, a véralvadást és az idegrendszert is.

Harmadik oltás jelenleg azoknak javasolt, akiknek a szervezetében nem mutatható ki ellenanyag. Ennek vizsgálata kiemelten fontos a 60 év felettiek, az immunhiányos vagy csökkent immunitást okozó kórképekben szenvedő betegek és a fertőzésnek fokozottan kitett - például egészségügyben dolgozó, közszolgálatot ellátó - állampolgárok esetében - tette hozzá.

Az akadémia elnöke szerint fontos, hogy a fiatalok, 12-18 évesen is megkapják a védőoltást, különösen azok, akik krónikus betegségben szenvednek, fogyatékkal élnek, illetve akiknek családtagjai immunhiányos vagy egyéb krónikus betegségben szenvednek. A Pfizer és a Moderna vakcinája már megkapta az erre vonatkozó engedélyt.

Mivel ismertté vált, hogy a fiatalabbak körében is előfordulnak súlyos, esetenként hosszú távú károsodást okozó Covid-19-kórképek, ennek a kérdésnek fokozott figyelmet kell szentelni. Egyetértünk az iskolákban elindított oltási kampánnyal, és azt támogatjuk

- áll a dokumentumban. Az akadémia elnöke azt javasolja a kormánynak: "mindent tegyen meg annak érdekében, hogy minél több magyar állampolgár megkapja az engedélyezett vakcinák megfelelő adagjait, és így sikerüljön a járvány következő hullámát megelőzni". Ennek érdekében Freund Tamás szerint érdemes megfontolni a "kötelező, az oltási hajlandóságot erősen csökkentő regisztráció eltörlését", az oltások széles körű beadási lehetőségének bővítését, az oltások ajánlásában és beadásában dolgozó orvosok lehetőség szerinti tehermentesítését, továbbá a veszélyeztetettek, idősek antitestszint-mérésének lehetővé tételét állami támogatással.

Javasolja az elzárt, gyakran szegénységgel küzdő településeken az oltásban való részvétel támogatási lehetőségeinek feltárását és bevezetését, valamint annak vizsgálatát, hogy mi az oka a vakcina visszautasításának, illetve, milyen területi, szociális és gazdasági egyenlőtlenségek vannak az átoltottságban, és ez alapján megtervezett intézkedések végrehajtását.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az akadémia elnöke szerint érdemes továbbá a kormánynak megfontolnia a védettségi igazolvány és a maszkviselés előírását a nagyobb tömeget vagy fokozottan érzékeny populációt fogadó, elsősorban zárt terű események látogatásához, amint a járványhelyzet alakulása indokolttá teszi.

Ez már több európai országban újra gyakorlat, ideértve az éttermek látogatását is - figyelmeztetett az akadémia elnöke.

Freund Tamás az Akadémia irányításával folyó hosszú távú kutatások jelentőségét is kiemelte. Az úgynevezett hosszú Covid-betegség egyre szélesebb körben terheli az egészségügyi rendszert, és komoly gondokat okozhat a felismerése és megfelelő kezelése. A pszichés problémáktól a súlyos idegrendszeri tünetekig változatos formákban jelentkezik, ezért gyógyításához nélkülözhetetlen a tudományos és klinikai elemzés. A kórkép megjelenését jelentősen befolyásolhatja az adott ország népességének gazdasági és szociális helyzete, így ezek a kutatások Magyarországon is különösen fontosak - írta. Az akadémia a miniszterelnöktől felkérést kapott "egy poszt-Covid-stratégia, továbbá egy hosszú távú általános pandémiás terv kidolgozására, amire a kormány az MTA bázisköltségvetésében 2022-től jelentős forrást biztosít" - közölte.

Freund Tamás az álhírek veszélyei is felhívta a figyelmet. Közölte: az akadémia határozottan állást foglal a főleg a közösségi médiában terjedő, hamis, tudománytalan információk ellen, amelyek elbizonytalanítják az oltásra jelentkezőket.

Bár a védőoltások nem jelentenek százszázalékos védelmet, és előfordulhatnak mellékhatások is, így ezek folyamatos és nyilvános követése kiemelt jelentőségű feladat, ám ez csak szigorú, transzparens tudományos módszertannal végezve szolgálja a lakosság és a népegészségügy érdekeit. Ma már több százmillió beadott védőoltás követése bizonyítja, hogy a vakcinák hatékonyan védenek a megbetegedéssel szemben, és az eddig ismert, esetenként agresszíven fertőző variánsok - például a delta - esetében is jelentősen mérsékelik a megbetegedés súlyosságát - írta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 23. hétfő
Alfréd
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem