14 °C Budapest
Small orange candles lit

Koronavírus-térkép: pontosan ennyien haltak meg Magyarország egyes településein

2021. június 2. 09:15

Friss térképe tették, hogy Magyarország településein pontosan hányan haltak meg koronavírus-fertőzéssel összefüggésben – írja a Telex.

Ahogy a lap írja a K-Monitor közérdekű adatigényléssel megszerezte azt az adatsort, ami azt mutatja meg, hogy Magyarország egyes településein hányan veszítették életüket koronavírus-fertőzés miatt. Az adatok 2021. március 4-ig mutatják a számokat. Ez pedig azt is jelenti, hogy a legsúlyosabb, harmadik hullámnak a számai még nincsenek benne ezekben az adatokban. Ami azért fontos, mert:

  • 2020. március 4. és 2021. március 4. között 15 476 ember halt meg.
  • 2021. március 4-től mostanáig, azaz kevesebb mint három hónap alatt majdnem még egyszer ennyi, 14 257 halálos áldozat volt.

A friss térképről leolvasható, hogy a legtöbben ott haltak meg a vizsgált időszakban, ahol a legtöbben is élnek, így Budapesten és a megyeszékhelyeken. A fővárosban például 2850-en, és többek között Győrben 164-en, Egerben 95-en, Miskolcon 324-en, Nyíregyházán 221-en, Debrecenben 246-an, Pécsett 176-an, Szegeden 226-an.

A lap szerint érdemes kiemelni, hogy idén március 4-ig 1197 olyan település volt Magyarországon, ahol egyetlen koronavírusos halálozás sem történt. Ez a hazai települések 37 százaléka. Közülük a legnagyobb lélekszámú Jászkisér volt, a legkisebb a 15 lelkes Tornakápolna.

10000 lakosra vetítve is máshogy fest a térkép, a legtöbben ebből a szempontból Lajosmizsén hunytak el, a magas arány oka itt az lehet, hogy a településen idősek otthona működik, ahol a hírek szerint sokan megfertőződtek. Ezen felül magas volt arányait tekintve a halálozás Kiskunfélegyházán (27/10 ezer lakos), Tiszakécskén (26/10 ezer lakos) és Balassagyarmaton (26/10 ezer lakos).

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm