Tömeges megbetegedéseket jelentettek egy Bács-Kiskun vármegyei óvodából, ahol összesen 40 gyermek és dolgozó betegedett meg.
Ez már a harmadik hullám leszállóága: de még nem szabad lazítani - figyelmeztet a szakember
A koronavírus-járvány harmadik hulláma leszállóágba került, ugyanakkor továbbra is fontos az oltási program folytatása, mivel azáltal elkerülhetők az újabb súlyos járványhullámok - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.
Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, minél nagyobb a lakosság átoltottsága annál kisebb az esélye egy újabb súlyos járványhullám kialakulásának. Kiemelte, minden oltóanyag hatékony, valamint biztonságos és megvéd a kórházba kerüléstől. Az osztályvezető elmondta, a korlátozó intézkedéseknek, valamint a védőoltási programnak köszönhetően javulnak a járványügyi adatok: folyamatosan csökken az aktív fertőzöttek, a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévők száma.
Magyarország pénteken elérte a négymillió beoltottat, azonban továbbra is fontos betartani a maszkviselésre, a higiénére és a távolságtartásra vonatkozó szabályokat. Megjegyezte, az idősotthonok átoltottsága mostanra elérte a 80 százalékot, ami lehetővé tette, hogy az intézményekben felfüggesszék a látogatási tilalmat.
Galgóczi Ágnes azt kérte, az is regisztráljon az oltásra, aki eddig ezt még nem tette meg, hiszen csak ezt követően lehet időpontot foglalni a vakcinákra, illetve a háziorvosok is kizárólag ezután adhatnak oltást.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







