13 °C Budapest
Szlávik János végre jó hírrel szolgált: ez már a harmadik hullám leszálló ága?

Szlávik János végre jó hírrel szolgált: ez már a harmadik hullám leszálló ága?

MTI
2021. április 28. 10:33

Mindenhol csökken a vírus örökítőanyagának szennyvízben mért mennyisége. Úgy látszik, hogy a járvány leszálló ágba került - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Szlávik János közlése szerint ezt jelzi az is, hogy a kórházakban csökken a fekvőbetegek száma, ugyanakkor az intenzívosztályokon még mindig nagy a leterheltség, ami miatt a halálesetek száma csak lassan mérséklődik.

Arra a felvetésre, hogy az átoltottakkal és a betegségen átesettekkel együtt a lakosság 50-60 százaléka lehet most védett, azt mondta, ez még nem elegendő ahhoz, hogy emiatt csökkenjenek a számok.

Tehát még egy-két, akár hárommillió ember beoltására van szükség ahhoz, hogy nagyon komolyan csökkenjen a járvány, illetve komolyan csökkenjen az a veszély, hogy a vírus visszatér Magyarországra

 - fogalmazott Szlávik János. Hangsúlyozta, most van az a pillanat, amikor össze kell fogni, és nem szabad hinni az "álprófétáknak", hiszen a jelenlegi helyzet fordulópontnak is tekinthető.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?