A repülőgépek szennyvizének vizsgálata hetekkel korábban képes felismerni a terjedő kórokozókat, mint a hagyományos globális járványügyi megfigyelési módszerek.
Az eddigi vizsgálatok szerint a brit mutáns Romániában már kimutatott új variációja sem ellenállóbb a védőoltásokkal szemben - mondta Rusvai Miklós virológus hétfőn az M1-en.
Hozzátette: ha esetleg van is, legfeljebb néhány százalékos lehet a hatékonyság csökkenése a védőoltásoknál. A virológus szerint a brit variánsnak többfajta mutációja jelen van Magyarországon is, köztük valószínűleg olyanok is, amelyek agresszívabban terjednek, mint az eredeti brit változat. Ezzel is magyarázható, hogy az elmúlt hetekben Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon is nőtt a fertőzöttek száma.
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







